Epilógus

Kéz a kézben sétáltunk egy barátságos kis utcán a lassan szálingózó hóesésben. Csodálatos volt, ahogy a hópelyhek lágyan a földre hullnak, hófehérbe borítva a világot. Gyerekek hócsatáztak pár utcányira tőlünk, az út másik oldalán pedig egy kislány építette hóemberét. Egy anyuka aggodalmasan intette óvatosságra az otthonról elmenő kamaszkorú lányát, aki oda sem figyelt rá. Egy apuka húzta szánkón a nevető kisfiát. Egy szerelmespár csókolózott nem messze a hóesésben. A világ hófehérbe fordult. Én még szorosabban szorítottam a szerelmem kezét, mire mosolyogva átölelte a derekamat, és apró puszit nyomott az arcomra. Mosolyogva bújtam hozzá még jobban, és így folytattunk az utunkat. Nem szólaltunk meg, ez a pillanat sokkal szebb volt annál, hogy szavakkal tönkretegyük. Volt elég időnk a beszélgetésre, meg kellett tanulnunk egymás mellett hallgatni is. Lágyan simogatni kezdte a hátamat, amitől megborzongtam. Nem szabadott megengednem, hogy levegyen a lábamról. Számomra az olyan helyzetek véglegesek voltak. Már tegnap akartunk elindulni ide, de akkor is levett a lábamról és nem tudtuk elhagyni a hálószobánkat, talán el nem ítélendő módon. Sok helyről késtünk ezáltal, de nem bántam. Minden pillanat Nate-tel többet ért mindennél. Igazán boldog voltam. Néhanapján összevesztünk egy-két apróságon, de a haragunk nem tartott sokáig. Bár soha nem kértünk ezekért bocsánatot, túl makacsok voltunk. Egyikünk sem bánta. Bár az utolsó veszekedésünk volt a legrosszabb. De tény, hogy megérdemeltem. Azért voltunk most itt. Egy teljes napig nem állt velem szóba a titkolózásomért, de aztán beismerte, hogy ő sem cselekedett volna másképp.

Hamar megérkeztünk a megbeszélt helyre. Heidi egy padon ülve várakozott. Kicsi testét elrejtette a rengeteg ruha, amivel a hidegtől védte magát. Kezeivel átölelte magát, miközben vacogott. Nate megmerevedett mellettem, és éreztem, ahogy elveszti minden bátorságát. Hiszen ő nem igazán helyeselte az ötletet, csak túlságosan csábító volt. Csak én mentem oda a kislányhoz, Nate-nek nem szabadott mutatkoznia. Nem néztem oda, de tudtam, hogy a szíve ebbe beleszakad. Búcsúzni jöttem Heiditől és biztosítottam a kedvesemnek, hogy láthassa a húgát. Hogy hallhassa a hangját.
- Arielle! – kiáltotta boldogan, mikor meglátott. Felpattant a helyéről én pedig átöleltem. Csakúgy ömlöttek belőle a szavak, én pedig mosolyogva hallgattam. Mindent elmondott az utolsó találkozásunk óta, és mi szívesen figyeltünk rá. Mikor elmondtam neki, hogy többet nem jövök sírásra görbülő szájjal könyörgött nekem. Könnyes szemmel átöleltem és megnyugtattam minden kétsége felől. Tudtam, hogy remekül fog boldogulni nélkülem. Nem lehettem az élete része és Nate sem. Ezt mindketten tudtuk. Ez a létünkkel járt. Szomorúan figyeltem, ahogy bánatosan átölel, majd szipogva elindul hazafelé. Néztem, egészen addig, amíg Nate át nem ölelte derekamat. Megfordultam és a mellkasába temettem az arcomat.

- Nagyszerű húgod van – suttogtam mosolyogva és szomorúan néztem az arcát, amely tele volt bánattal és vágyakozással.
- Tudom – vigyorgott rám büszkén. – Mégis csak az én húgom. És köszönöm ezt neked. Hogy láthattam.
- Szívesen – mosolyogtam és megcsókoltam.
- Jól tettük, nem? – nézett rám bizonytalanul.
Bólintottam.
- Ez a mi létünk ára. Az emberek számára halottaknak kell maradnunk. De itt vagyunk egymásnak, és csak ez számít.
Nate felnevetett. Boldog hangon.
- Pont ez az, ami végtelenül boldoggá tesz. Hogy itt vagy nekem, örökké csak velem.
- Azért el ne bízd magad – nevettem, és egy hógolyót dobtam az arca felé, ami elől természetesen elhajolt.
- Talán van más jelentkező? – kérdezte megjátszott fenyegetéssel és felkapott egy kis havat. Sajnos remek reflexei voltak, eltalált. Nevetve hátráltam.
- Nem, dehogyis – ellenkeztem hevesen. – Csak nem szabad hagyni a férfiaknak, hogy túlságosan megnyugodjanak. – Erre persze még több havat kaptam a nyakamba, és én is hóért nyúltam. Nem hagyhattam, hogy szárazon jöjjön haza, ha már én vizes vagyok. Természetesen a hógolyó harc azzal végződött, hogy nevetve zuhantunk a puha hóba, egymást ölelve és csókolózni kezdtünk…

Azt hiszem, hogy így végződnek a legvadabb, legszórakoztatóbb hócsaták, és ilyen szerelemben kezdődnek a legszebb, legboldogabb és legtökéletesebb örökkévalóságok.