A suli udvarán ültem egy tölgyfa árnyékában Emmával, a barátnőmmel. Nevetve számoltam be a szombat esti randimról, és nagyban szidtam a szerencsétlen balféket, akivel összehozott aznap a sors. Egész este dadogott, és ha megszólaltam, fülig pirult. Nem is tudom, hogy miért álltam vele szóba. Talán csak szórakozni akartam egy kicsit. De ilyet többet nem teszek, csak menőkkel mutatkozom ezentúl.
- Szegény majdnem rosszul lett, amikor meglátta a számlát - meséltem nevetve és csöpögött a hangom a kárörvendéstől. Ez valahogy jólesett nekem, jó volt hinni, hogy jobb vagyok másoknál. Talán annak is hittem magam.
Emma nem nevetett velem, rosszallóan nézett rám. Nem értettem, hogy miért ilyen komor, hiszen csak szórakozom. Méghozzá nagyon jól. Talán Emnek túl jó szíve volt ehhez, de akkor még nem vettem észre magam.
- Nagyon vicces - morogta kelletlenül, de megint láttam a szemeiben azt az aggodalmat, ami a szüleim halála óta ült a tekintetében, mikor rám nézett. Ilyenkor mindig másfelé tereltem a szót, de most nem hagytam magam. - Megváltoztál, Ary - jelentette ki hirtelen és a torkomra forrtak a mesélő szavak.
- Megint kezded? - csattantam fel. Utáltam, mikor ezzel jött, mindig csak arra a napra emlékeztetett. Pedig már egy év eltelt, és kilencedikes voltam a középiskolában. A tragédia már a múlté volt, és én új életet kezdtem. - És ne hívj Arynek! A nevem Arielle!
- A baleset óta teljesen más vagy.
- Miért kell neked mindent ahhoz a naphoz kötnöd? Tudod, Emma, akár hiszed, akár nem, telik az idő, szállnak az évek és az emberek változnak. Ez vagyok én.
- Nem, ez nem te vagy - ellenkezett. - Régen nem voltál ilyen nagyképű, önelégült k... - sorolta, de aztán elhalt a hangja.
- Kimondhatod nyugodtan. Nem érdekel a véleményed, Emma. És te sem érdekelsz. Ez vagyok én, mindig is ilyen voltam valójában. Ha te másképp láttad, akkor sajnálom - mondtam fagyosan, a vállamra tettem a táskámat, és faképnél hagytam. Tulajdonképpen a többi barátnőm úgysem értette, hogy minek pocsékolom az időm Emmára, hát most már én se. Egy lúzer, és az is marad. Nem érdekel.
- Ary! - kiáltott utánam hirtelen egy fiú hang, és megfordultam. Nathaniel sietett felém, régebben szomszédok voltunk. Kerek szemüvege, túl hosszú haja, izom nélküli teste volt, és jeles tanuló. Valamint akárcsak Emma, ő is Arynek hívott, amit ki nem állhattam. Idegesítő szokásaik vannak, de igazi gyökerek. Bár Nathaniel egy évvel idősebb nálam, de ez nem látszik meg rajta.
- Arielle - javítottam ki egy gúnyos mosollyal az arcomon. Semmit nem vett észre az arcomon lévő lenézésből, hebegve kereste a szavakat.
- Mit… mit csinálsz szombat e… este? - kérdezte bátortalanul, de reménykedve. Már egy ideje sejtettem, hogy belém esett, de Linnel csak nevettünk rajta. Linette még azt is kijelentette, hogy letagad, ha randizni merek vele. Erre őt nevettem ki. Ugyan már! Nathaniel és én? Soha.
- Nem is tudom. Valószínűleg randim lesz - kacsintottam rá. Hülyítés. A pasik ennek mindig bedőlnek. Igazam lett, ugyanis az arca felragyogott.
- Ha nyolcra érted megyek, az úgy jó? - kérdezte a naiv, azt hitte, hogy már igent is mondtam. Viszont ez volt az egyetlen előnye, volt jogsija, igaz, csak néhány hete.
- Nem hiszem, Taylor is értem tud jönni - mosolyogtam rá. - Nem hiszem, hogy örülne, ha te fuvaroznál oda…
- Tessék? - értetlenkedett. A totális zavar jeleit láttam rajta, egy kicsit meg is sajnáltam. De nem eléggé ahhoz, hogy ne folytassam.
- Taylorral lesz randim, mire gondoltál? - kérdeztem most már leplezetlen vigyorral. Minden öröm az arcára fagyott. - Óóó, te akartál elhívni? - kérdeztem álságos csodálkozással. Közben láttam, hogy Linette és Isabel messziről nevet a jeleneten. Már hallótávolságon belül voltak. - Ne haragudj, eszembe se jutott ilyen képtelenség.
Nathaniel arcán lassan megjelentek a szégyen és a megalázottság apró, de annál egyértelműbb jelei, egyetlen szó nélkül hátat fordított, és eltűnt a suli épületében, én pedig nevetve indultam a barátnőim felé.
- De gonosz vagy - röhögött Isa, és gúnyosan nézte Nathaniel távolodó alakját.
- Csak őszinte - vontam meg a vállam.
- Kegyetlenül őszinte - pontosított Linette. - De ugyan már, mégis mit gondolt? Te és ő? Ugyan már…
Köszi a bétázást LanaSwan :)
Imádom :))
VálaszTörlés