2010. augusztus 15., vasárnap

9. fejezet: Egy lélek halála

Ezt a fejezetet Izának ajánlom ;)

Egy teljes órára magamra hagyott, de nem leltem nyugalomra. Ha meghallottam valamilyen neszt, összerezzentem. Az első tíz percben szabadulni próbáltam, de se az ajtó, se az ablak nem engedett az akaratomnak. A telefonomat elvitte, így telefonálni sem tudtam. Tehát feladtam a szabadulási tervet. Nem tehettem mást.
Életemben először merült fel bennem, hogy Nick esetleg aggódhat értem. És ez a gondolat kínzott. Én ugyanúgy tehettem a megromlott kapcsolatunkról, mint ő, és nem is csodálom, hogy elhitte rólam ezt a szörnyűséget. Hiszen egy szörny voltam, és vele is úgy bántam. Pedig valaha szerettem őt, és valaha tényleg a bátyám volt.

Sírva kuporodtam a sarokba, de tudtam, hogy Rick elől nem tudok elbújni. Csak csendben imádkoztam azért, hogy élve megússzam ezt a helyzetet. Gyakran suttogtam Nate nevét, pedig tudtam, hogy nem hallhat meg.
- Nate… kérlek… segíts. Nate. Nate! – suttogtam a nevét lázas félelemmel. Féltem Ricktől, rettegtem. Valahogy Darren eszembe se jutott, csak Nate neve volt a reménytelen mentőöv. Darren elveszett a feledésben.

Sok mindent megbántam ebben az egy órában, még soha nem gondolkodtam ennyire világosan, még ha közben az óra vánszorgását is figyeltem. Rájöttem, hogy hol rontottam el, és miket nem kellett volna mondanom vagy tennem. Én úgy szenvedtem, hogy másoknak okoztam szenvedést. Nem volt olyan ember a környezetemben, akit ne bántottam volna meg. Vajon, eszükbe jut, hogy hol lehetek? Lehet, hogy Nick se vette észre, csak Evelynnel foglalkozik? Talán már oda is költözött és már nincs is otthonom. Bár édes mindegy, talán ki se jutok innen. Itt fogok meghalni Rick társaságában magányosan és elveszetten. A Mennyország úgysem fogad be, így még a szüleimmel sem találkozhatok. Pedig régen ez vigasztalt, hogy majd egyszer látom őket. De engem csak a Pokol fog befogadni.

Egy autó parkolt le a ház előtt, hallottam, ahogy csukódik az ajtó, majd dörgő léptek indultak el a ház elé. Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy gyengének lásson. Eleget látott sírni akkoriban, amikor még egy szánalmas liba voltam. Bár inkább lennék még mindig az, mert akkor még volt, aki szeretett.
- Ary, hiányoztam? Már itt is vagyok – suttogta mézes-mázosan, mikor belépett és megnyalta az ajkait. Ez őrült. Az őrültek pedig sokkal veszélyesebbek egy átlag embernél, ami számomra nem túl jó. Mit tegyek? Aranyos születésnap.
- Álmodozz csak – feleltem és magamra erőltettem egy lenéző mosolyt. Nem volt nehéz, jól betanultam.
- Volt egy kis elintéznivalóm. Elvittem a kocsidat, hogy senki ne keressen itt – magyarázta, mire idegesen felkaptam a fejem.
- Hova vitted?
- Gondoltam, hogyha totálkárosra törve felgyújtom, akkor senki nem fog keresni, édesem – közölte, én pedig nekiestem. Ütni kezdtem, ahol értem, közben pedig ordítottam.
- Rohadt szemét! Gyűlöllek! – ordítoztam és próbáltam fájdalmat okozni neki, sikertelenül. A teste iszonyatosan kemény volt és minden ütés saját magamnak fájt. Mosolyogva várta meg, amíg fáradtan össze nem rogytam. Lihegve hátráltam az ágyra, és már csak a gyilkos tekintetemmel jutalmazhattam. Tulajdonképpen megölt engem azon a napon, amikor végre felnőtté váltam. A világ számára halott vagyok, és senki nem fog megkeresni. Soha többé nem szabadulok, és amíg meg nem halok, addig azt tesz velem, amit csak akar.
- Lenyugodtál, édesem? Mert most én jövök – nevetett fölényesen, majd kigombolta a nadrágját. Felsikoltottam. Tudtam, hogy mi következik. Nem voltam szűz, de akkor is! Nem akartam, hogy megerőszakoljon. Vadul sikoltozni kezdtem, amit ő nagyon élvezett, így elhallgattam. Dacosan néztem inkább a szemébe.
- Fogadjunk, hogy ezt is elbaszod. Régen se voltál jó szerető, kín volt veled az ágyban – szólaltam meg dölyfösen, mire dühösen az ágyra lökött, és lekevert egy pofont. Azt hittem, hogy leszakad a fejem a nyakamról, olyan erős volt. Mennyit edzhetett ilyen izmokért? A kezén ott maradt a vérem, ő pedig kéjesen lenyalta. Megütközve néztem rá, ő pedig csókolgatni kezdett. Undorított, ahogy hozzám ért, de nem tehettem ellene semmit. Kiszolgáltatott voltam.
Aztán egyetlen mozdulattal letépte az összes ruhám. A nyelvembe haraptam, nem sikolthattam. Nem akartam megadni neki azt az örömet. Hogy szerethettem őt valaha is?
- Én is remélem, hogy jobb szerető vagy, mint akkoriban. Borzalmas voltál és szánalmasan béna. Egy rakás szerencsétlenség. Csodálod, hogy megcsaltalak? Én nem akartalak, de nem adtál más utat, soha nem elégítettél ki és még csak megnevettetni sem tudtál – köpte mérgesen a szavakat. A szavakat, melyeket egyenesen a szívemnek címzett. A szavakat, melyek célba értek egy éles képzeletbeli penge formájában. Hiszen mindig is éreztem, hogy én rontottam el. Soha többet nem engedtem meg Rick után a szerelem luxusát. Hiszen a szerelem csak ámítás, és a vége úgyis csak az, hogy a sárba tiporva találod magad a sötétben egyedül és megalázva. Soha többet nem kértem ebből az érzésből.
- Én szerettelek – suttogtam szánalmasan, a következő pillanatban pedig belém hatolt. Durván és erőszakosan. Minden elhatározásom kevés volt ahhoz, hogy ne sikoltsak. Éles halálsikoly tört fel a torkomból, ő pedig csak nyögött és nevetett. Akárhányszor felordítottam, ő pofon vágott, vagy megszorongatta a karom. Már bizonyára tele voltam kék-zöld foltokkal, de őt nem érdekelte. Újabb és újabb roham kíséretében belém hatolt, és ha elveszni készültem volna végre a sötétségben, akkor akkorát ütött, ami magamhoz térített. Túlságosan kába voltam ahhoz, hogy bármit is mondjak, vagy tegyek. Tanácstalan és gyenge voltam. Ködös agyamban egy kép jelent meg… egy emlék…


Féltem és bizonytalan voltam, nem tudtam, hogy mit tegyek. Rick boldogan és szerelmesen csókolta a nyakam vonalát, én pedig csak meredten feküdtem az ágyon. Rick szobájában voltunk, a szülei nem voltak itthon. Gyakran egész hétvégékre is elmentek, hiszen Rick már majdnem tizennyolc éves volt. Nem aggódtak azért sem, hogy mi van, ha itt maradok. Tudták, hogy a szüleim úgysem engednék meg. Nekik el se mertem mondani, hogy mit tervezünk erre a délutánra. Nem engedték volna. Anyu sosem kedvelte Ricket, és úgy gondolta, hogy nem való a szex egy tizennégy éves lánynak. Apu pedig hallgatott anyára, mert szerette őt. Maradt a titkolódzás.
- Lazulj el, minden rendben – suttogta a hátamat simogatva. Próbáltam engedelmeskedni, és szépen lassan éreztem, hogy a megfeszített izmaim felengednek. Mélyeket lélegeztem, és azzal ösztönöztem magam, hogy milyen szégyen lesz, ha még a szexben is béna leszek. – Szeretlek, Ary. Gyönyörű vagy – hintett csókot az ajkaimra. A szívem őrülten kezdett dübörögni, szerintem még ő is hallotta. A testem lüktetni kezdett, és csókolgatni kezdtem. Elöntött a vágy, és érezni akartam Őt.
- Én is szeretlek, Rick – suttogtam lázasan és elkezdtem kigombolni az ingjét, hogy szabaddá váljon meztelen felsőteste. Csókolgatni kezdtem a hasát, a mellkasát, miközben ő a combomat simogatta. Végre sikerült ellazulnom… egészen addig, amíg hirtelen véget nem vetett a kéjes élvezeteknek, a finom örömöknek és belém nem hatolt.
Felsikoltottam, és könnyek szöktek a szemembe. A vágyat elsöpörte a fájdalom, és csak a kellemetlen érzést éreztem a lábam között…


Akkor nem tudtam, hogy miért, azt hittem, hogy én rontottam el. Pedig nem. Direkt hatolt belém durván és mélyen, direkt mozgott bennem ügyetlenül, csak azért, hogy fájjon. Ma már tudom, de már másnap is tudtam, hogy ő soha nem az az ember volt, akit megismertem. És hagyta, hogy azt higgyem: mindent én rontottam el. És miután másnap megcsalt, majd szemtanúja voltam a szüleim tragikus halálának hónapokig mély depresszióban éltem az életem. Magamat hibáztattam, mert elhittem minden szavát. Akkor haltam meg én is. A lelkemet a szerelem, majd a gyász felemésztette, és soha nem éledt újjá. Mert senki nem vette a fáradtságot, hogy segítsen az összetört szívemen.

Most pedig olyat tett velem, amit soha nem képzeltem volna. Ahogy feküdtem üveges szemekkel a hideg kövön, miután végzett velem, átértékelődött bennem minden. Utat engedtem a régen elfojtott gyásznak és fájdalomnak. Másodszorra is meggyalázott, jobban, mint eddig bármikor. Először megcsalt, most meg megerőszakolt. Olyan gyűlöletet éreztem, amit nem gondoltam, hogy érezhetek egy olyan intenzív szerelem után, amit akkor éltem át. Négy év óta először megengedtem magamnak az emlékezést, akármennyire fájt is. Már nem tartottam fontosnak, hogy megkíméljem magam. Nem bírtam tovább elhitetni magammal, hogy nincsen szükségem családra, hogy nincsen szükségem senki szeretetére. Mert nagyon is volt. Soha nem vallottam be, de mindig is csak erre vágytam, négy gyötrelmes éven keresztül. Vágytam rá, de féltem tőle. Féltem, hogy olyan gyorsan elillanna, mint akkor egykoron, mint az egész boldog, rózsaszín életem egyetlen borzalmas napon. Nem mertem szeretni, de most már nem érdekelt. Felidéztem magam elé édesanyám szeretőarcát, szinte hallani véltem édesapám mély, brummogó, kedves nevetését, és mikor fáradtan, erőtlenül behunytam a szemem, érezni véltem az ölelésüket sebzett testemen.

Elrabolva, megerőszakolva, és meggyalázva ért el végre vágyott boldogság. Vagy inkább valami különös őrületféle? Hiszen minden, amit most érzek csak emlék. A boldogság, a nosztalgia és a szívet tépő fájdalom különös egyvelege. Hiszen minden, ami szép elmúlt. Nem jön vissza soha többé. És én sem leszek soha többé…

3 megjegyzés:

  1. Szia!:) Nagyon örültem, mikor láttam, hogy nekem ajánlottad a fejezetet=) Bár maga a fejezet eseményei nem voltak túl vidámak, események azért történtek... Megdöbbentett (bár valahol sejtettem, hogy mi fog történni), de ez nem olyasféle döbbenet, mint mikor az ember rájön, hogy valami, amiért egy ideig odavolt, hirtelen egyáltalán nem tetszik. Nagyon is tetszett (nem azért, mert szadista típus vagyok, aki élvezi, ha a főszereplő szenved), mert igazán hitelesen leírtad az érzéseket, el is szomorodtam kicsit az olvasás közben, hogy Arielle sorsa hogyan folytatódott, de ettől függetlenül még mindig imádom a sztorit <333
    És olvasva az előző bejegyzésemre a válaszodat: abba ne hagyd az írást!!:D az én kedveméért..<3(:
    Nagyon várom a következő fejezeteket, csak sajnos 24-én én nem leszek itthon (26-odikán jövök haza), ezért így előre is boldog születésnapot kívánok!!:)
    Puszi: Iza

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Akkorjó :) Nem azért ajánlottam neked, mert vidám :) oké, a te kedvedért :P Köszi (L) Puszi: Ginewra

    VálaszTörlés
  3. Szia Ginewra!
    Hát ez nagyon jó volt de tényleg meg izgalmas meg meglepő és stb:P
    Nekem nagyon tetszett bár monjuk nekem eddigi mindegyik:$
    Szóval szupi lett és most aztán majd megesz a kíváncsiság, hogy ez után mi lesz:D
    Azt hiszem ennyi:P
    xoxo: Blair
    ui. kitettelek a blogomon utólagos engedelmeddel ha nem baj:$

    VálaszTörlés