2. fejezet: Kellemetlen incidens

Bosszankodva vegyültem el a bulizó ismerősök között. Az előbbi találkozás felzaklatott. Még csak meg se bámult. Átcsörtettem a tömegen, és a bátyámhoz siettem.
- Nick! Ki az a pasi? – kérdeztem és a tekintetemmel Őt kerestem. De ő eltűnt a tömegben.
- Milyen pasi? Vagy egypár…
- Világító kék szem, fekete haj, sápadt, de tökéletes arc. Magas, izmos test.
- Ne haragudj, húgi, de a pasik nem a másik pasit szokták elemezni.
- Közelítsük meg máshogy a témát – próbálkoztam újra. – Kiket hívtál meg, akiket nem ismerek?
Elgondolkodott.
- Szerintem mindenkit ismersz, csak közelibb barátokat hívtam. Vagy várj… van egy srác, pár napja költözött a városba. Évfolyamtársad, de illik rá a leírásod. Nate Brooke.
- Ha évfolyamtársam miért nem láttam még? – kérdeztem értetlenül, mire ő felnevetett.
- Talán néha bejárhatnál a suliba – vetette oda nekem, majd elindult a haverjai felé. Elhúzott szájjal vettem tudomásul, hogy az összes barátnőm el van foglalva valakivel. Lin és Isabel táncoltak egy-egy pasival, és hát több barátnőm nem igen volt.
- Szabad egy táncra? – búgta egy mély hang a fülembe, és mikor megfordultam Nate-tel találtam szembe magam. Legalábbis ha tényleg ő lenne az az új srác, akiről a bátyám beszélt. Szuper, nem kell keresnem.
- Igen – mosolyogtam rá csábosan, és még egy leheletnyi szempilla rebegtetést is megeresztettem felé. Egy aranyos félmosollyal válaszolt, és a táncolók felé terelt. Láttam a többi szingli lány irigykedő tekintetét és jólesően a karjaiba simultam.
- Úgy simulsz, mint egy kiscica – nevetett, és én elszégyelltem magam. Ennyire feltűnően nyomulnék?
- Én már bemutatkoztam, te ki vagy? – találtam meg a hangom. De talán jobb lenne, ha próbálnék minél kevesebbszer a szemébe nézni.
- Nate Brooke, a padtársad – mutatkozott be vigyorogva.
- Tessék? – kérdeztem döbbenten. – És én erről miért nem tudok?
- Talán, mert az utóbbi pár napban lógtál, és én csak egy hete költöztem a városba.
- Oh… és hova lett az a másik srác… hogy is hívják… aki eddig mellettem ült?
- Elmenekült a csípős nyelvedtől – válaszolta.
- Miért lenne csípős? Kóstoltad már? – kérdeztem búgó halk hangon.
- Köszi, de én az édes dolgokat szeretem, és te határozottan nem vagy az – mosolygott rám, és megpörgetett. A szavai leforráztak, még soha nem beszélt velem így férfi. Valószínűleg látszódhatott rajtam valami, mert megálltunk.
- Idegesnek tűnsz, valami baj van? – kérdezte, és ingerenciát éreztem arra, hogy megüssem. Milyen jó érzés lenne, ahogy a tenyerem nyomot hagy azon az önelégült arcán…
Dühömben fújtam egyet…
- Kérsz valami frissítőt? Nem vennél szívemre, ha felrobbannál nekem itt a hőségtől… - ajánlotta, de mire számra jöttek a csípős szavak, addig elindult a bárpult felé, majd végül eltűnt a szemem elől.
Már alig vártam, hogy visszajöjjön, és megmondhassam neki a magamét. De feleslegesen vártam, ugyanis még tíz perc múlva sem tért vissza. Dühömben járkálni kezdtem, és neki is ütköztem egy smároló párnak, akik ha szemmel ölni tudtak volna, már halott lennék.

Aztán megpillantottam Nate-et, ahogy Linnel táncol. Na szép. Kigúnyolt, majd felültetett. Szemét. Miért bánik így velem? Pedig olyan jó érzés volt a karjaiban lenni. Meg kell, hogy szerezzem magamnak. Ő lenne a trófea az életemben. Elvenném Lin kedvét attól, hogy régi gyökerek felemlegetésével zavarba hozzon. Kell nekem ez a pasi, mert még soha nem láttam hozzá foghatót. És már tényleg érdekel, hogy miért utál ennyire. Mi oka lehet?

- Helló, szépfiú – ültem le egy széken ülő srác ölébe, akiről már messziről lerítt, hogy minden haverja csajozik, csak neki még nem jött össze. Éreztem a zavarát, valami keménység nyomódott a combomnak.
- Szia, Arielle – hebegte zavartan.
- Tudod a nevem? – kérdeztem megjátszott meglepettséggel, és a kezemet a szám elé tettem, mintha meg lennék illetődve. Eljátszottam az ártatlan lánykát.
- Pe-persze. Táncolunk? – kérdezte egy kicsit összeszedve magát és a táncolni terelt. A testemmel hozzá simultam, és hallottam a mellkasa felől jövő intenzív ütemes dobolást. Izgalomba hoztam.
Lágy csókot leheltem az ajkaira, és hagytam, hogy a kezeivel bebarangolja a ruhával fedett részeket a testemen. Aztán mikor már teljesen elvarázsolódott, és képes volt elszakadni az ajkaimtól, a fülébe suttogtam:
- Kérhetek tőled valamit?
Bőszen bólogatott. – Bármit.
- Látod azt a lányt? – mutattam Linre, aki még mindig Nate karjaiban volt. – Kérd fel táncolni, és ha nemet mond, erősködj. Varázsold el.
- De én téged akarlak – ellenkezett.
- Azt mondtad, bármit megteszel. Én meg ezt akarom. Megtagadnád a kívánságom? – néztem rá szempilla rebegtetve és elmorzsoltam egy mű könnycseppet.
Hatalmasat nyelt.
- Dehogyis.
- Ha megteszed, elmegyek veled randizni valamikor.
- Rendben, szívesen – villanyozódott fel, egy gyors csókot lehelt az arcomra és elindult a Lin-Nate páros felé. Ördögi vigyorral figyeltem a jelenetet. Ahogy sejtettem Lin először nemet mondott, de aztán a srác addig erősködött, amíg Nate mondta, hogy menjen nyugodtan. És vele ment. Én pedig elindultam Nate felé, majd hátulról átöleltem a derekát.

- Hol késik a frissítőm? – súgtam, mire felnevetett.
- Aranyos a barátod – mondta arra a srácra, aki elvitte Lint a közelből. Célozva arra, hogy tudja, hogy én voltam.
- Ha te mondod – mosolyogtam. Ha játszani akar, hát tessék. Nem vagyok semmi jónak az elrontója. – Lin is kedves lány.
- Az – bólintott, és jelentőségteljesen rám nézett.
- Velem ellentétben? – kérdeztem rá a célzásai lényegére.
- Pontosan. Gondolatolvasó vagy? Jobban kéne vigyáznom a kósza gondolataimra… - tettetett ijedtséget, de még mindig áradt belőle a magabiztosság. – Még egy tánc?
- Oké, csak ne hagyj faképnél. Úgy túl jó lenne…
- Mert? – lepődött meg. Most először őszintén.
- Mert tetszik az üldözős játék, és te bizonyára nem akarsz nekem örömet szerezni. – Fordított pszichológia. Igazából nagyon zavar, hogy állandóan leráz.
- Ennyire látszik?
- Miért utálsz? – kérdeztem, és hagytam, hogy közben megpörgessen. A zene ütemesen üvöltött körülöttünk, és senki más nem hallhatta a párbeszédünk. De néha én is nehezen hallottam meg a válaszát, így most hegyeztem a fülem.
- Miért ne utálnálak? – kérdezett vissza flegmán, és magába szívta az illatomat. Én már alaposan kielemeztem az övét. Csodás volt.
- Nem is ismersz.
- És te ismered azt a srácot, akivel az előbb olyan édesen elszórakoztál? Te ismered azokat, akiket kíméletlenül kikosarazol?
- Én csak igényes vagyok – vontam meg a vállam. - Te nem kapnál kosarat.
Felnevetett.
- Honnan tudod, hogy ki érdemes arra, hogy veled legyen? Nem is ismered őket, nem minden a külső.
- Mondja az, aki nem szűkölködik e téren – gúnyolódtam. Ő aztán könnyen papol, pontosan annak a fajtának tűnt, aki csak megdönteni akarja a lányokat, és csakis kizárólag a kivetkőzött, szép lányokat.
- Neked semmi nem számít, csak a külső. Messziről látszik, és undorító a fajtád. Azt hiszed, hogy te másoknál feljebb való vagy…
- Nem ismersz – sziszegtem. Kezdtem tényleg ideges lenni. – Fogalmad sincs róla, hogy nekem mi a fontos, és mi nem!
- Ó, dehogynem. Nagyképű, felületes, és szánalmas divatmajom vagy, akinek a legnagyobb gondja, ha letörött a körme! És aki azt hiszi, hogy mindenkinél mindent jobban tud!
- Semmit nem tudsz rólam! – üvöltöttem. Hogy jön ő ahhoz, hogy sértegessen?
- Többet, mint hinnéd. És minél többet látok belőled, annál jobban undorodom – jelentette ki. Ez komolyan fájt. Rosszul esett. Általában nem foglalkoztam a negatív kritikával, de ez… megdöbbentett és szörnyen dühített.

Észre sem vettem, hogy már nem táncolunk, és azt sem, hogy a zene is leállt, és mindenki minket figyelt.
- És még te dumálsz? Kettőnk közül te hiszed azt, hogy mindent jobban tudsz. Lenézel, mikor nem is ismersz…
- Minden rendben? – tört utat a tömegen Nick, és kettőnk között jártatta a tekintetét. Lin mögötte állt, és csak döbbenten figyelte az eseményeket, ahogy mindenki más.
- Persze – erőltetett magára nyugalmat Nate, és a bátyámhoz fordult. – Köszönöm, hogy eljöhettem. Remek buli volt, még egyszer boldog szülinapot! Sziasztok – köszönt el, majd áttörve a tömegen elindult a kapu felé.
- Nate! – kiáltott utána Lin tanácstalanul. Talán még mindig az elvesztett randiját siratta, de Nate nem fordult hátra, meg sem hallotta őt, csak a kocsijába pattant és eltűnt a messzeségben.
- Gyerünk, emberek, buli van! Vissza a zenét! – kiáltott a dj-nek, majd karon ragadott. – Mi volt ez, húgi?
- Fogalmam sincs – feleltem. Azt én is szeretném tudni.
- Hihető, miért veszekedtél vele? Honnan ismered?
- Nem ismerem.
- Szerinted elhiszem? – kérdezett vissza, és bosszantották a tőmondataim. – Tudod, jó lenne tudnom, hogy mi jogon alázzák meg a húgomat, és hogy meg kéne-e vernem. De ez esetben… az a szomorú igazság, hogy igaza volt…
- Végülis csak a bátyám vagy, miért nekem adnál igazat? – kérdeztem gúnyosan, majd otthagyva mindenkit, felcsörtettem a szobámba. Elegem lett a buliból, és száguldoztak a fejemben a gondolatok.
Egy dolgot akartam jelen pillanatban: a párnámat. De Nate arcától nem tudtam szabadulni.