2011. szeptember 2., péntek

Szünet :(


Sziasztok!
Már észrevehettétek, hogy nem volt egy ideje friss. Sajnos, elakadtam a történetben (megint) és nem tudom, hogy mikor tudom folytatni. Ráadásul most kezdem a végzős évemet és rengeteget kell tanulnom ha be akarok jutni valamelyik egyetemre. Amint lesz ihletem a történethez, folytatni fogom. Nem tudom mikor következik ez be, nálam sosem lehet tudni. 
Remélem, hogy megértitek!
Nagyon sajnálom!
Puszi:
Ginewra

2011. augusztus 30., kedd

Fontos!! Olvasd el!

Sziasztok!
Egy fontos dolgot szeretnék kérdezni tőletek. Van egy elkészült saját regényem, amit ki szeretnéd adatni. Viszont...őszintén szólva nem hinném, hogy a erre sor kerül rendes kiadói úton. Még van két kiadó, akik még nem adtak választ, de hozzájuk rengeteg kézirat érkezik, úgyhogy nem igazán tudok reménykedni ebben. Azért írok most, mert szeretném felmérni, hogy ténylegesen hány embert érdekelne a történetem kiadott formában. Ez a magánkiadás lehetősége miatt fontos. Legalább 50 embernek meg kéne lennie ahhoz, hogy belevágjak (ismerősökkel együtt). Valószínűleg 3000 Ft alatt nem tudnám adni, mert drága a magánkiadás is, és hozzájön még a postaköltség annál, aki messze lakik, de ha jól tudom a postaköltség 500 Ft alatt van.
Szóval ki az, aki megvenné a Lidércfényt könyvben? :) Ha nem ismered még a történetet, akkor látogass el a másik blogomra: http://ginewralidercfeny.blogspot.com/

Hogy mi van a Halálvölggyel? Nem tudom. Rengeteget gondolkoztam rajta. Tudom, hogy miről szeretnék írni, és hogy mi legyen még a történetben, de nem találom a szavakat és nincs kedvem hozzá. Gondolkozok egy bizonytalan idejű szüneten :S

Puszi: Ginewra


2011. augusztus 1., hétfő

Heather videói :)

Sziasztok!
Nos, nemrég hirdettem egy pályázatot, amiben videókat kellett készíteni a történetről. Egyetlen jelentkező volt, úgyhogy nem igazán lehet versenynek nevezni. De mivel Heather elkészítette a videókat, méghozzá nagyon jól, ezért természetesen neki jutalmul előbb küldöm majd a fejezeteket! Még egyszer köszi a jelentkezést és a videókat!

Itt nézhetitek meg őket:



2011. július 31., vasárnap

20. fejezet: Rémreggel


Álmomban lélekszakadva menekültem valaki elől. Szaporán szedtem a levegőt és a világ forgott körülöttem. Adrenalin száguldott az ereimben, a szívem a torkomban dobogott. Rettenetesen féltem. Nem állhattam meg. Mintha tudtam volna, hogy ki vagy mi elől menekülök. Egy erdőben voltam, és mindenféle ágak gátoltak meg a gyorsaságban. A testem valahogy máshogy működött, amit nem értettem.
A lábam nekiütközött valaminek, de már nem tudtam megtartani az egyensúlyomat. Előrebillentem és menthetetlenül zuhantam a földre. Fájdalmas ütközés volt és könnyek gyűltek a szememben. Eddig se sokat láttam a sötéttől, de most még fekete pontok is cikáztak a szemem előtt. Csak amikor kitisztult a fejem láttam meg, hogy miben is botlottam el.
Egy holttestben.
Felsikítottam és tébolyultan meredtem az üldözőmre, aki időközben utolért.

Arra ébredtem, hogy a takaró a testem köré csavarodott és készült megfojtani. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és nagyot sóhajtva dőltem a falnak. Fáradtabb voltam, mint mikor lefeküdtem. Az elmebeteg már az álmaimba is beférkőzött, nem kéne ezt engednem. Talán csak rajtam múlik, hogy miről álmodok, nem szabadna félnem. Mitől is félek? A haláltól? Olyan nagy veszteség lenne meghalni? Nem volt senki, akit földhöz vágna, ha elveszítene. Nekem sem volt senkim, akit elveszíthetnék. Mégis féltem. Mégsem akartam meghalni. Főleg nem így, feleslegesen. Ragaszkodtam ehhez a kibaszott élethez. Még ha most még kegyetlenebb is volt, mint máskor. A gyomrom le-fel liftezett, mintha egyébként sem lenne épp elég gondom. Tiszta jellemző, hogy pont most szedtem be valamilyen vírust. Vagy talán még mindig a vértől iszonyodtam, bár nem hinném. Ennyire nem vagyok puhány. Mindenesetre szörnyen festettem, nagyon nehezen sikerült csak elrejtenem a beteges külsőmet.
Miután végeztem, elindultam a konyhába, hátha van valahol valami ehető. Legnagyobb meglepetésemre friss péksütemény és egy üzenet fogadott az asztalon. Felvontam a szemöldököm. Mi a…? A kezembe vettem az apró kis papír cetlit.

„Lin! Vettem néhány dolgot, amire szükséged lehet reggel. Sajnálom, amiért Evan túl járt az eszünkön, nem tudom, hogyan csinálta.”

- Darren? – suttogtam döbbenten. De aranyos! Azaz… várjunk csak… aranyos? Ez egyáltalán nem lenne jellemző Darrenre. Biztosan a zaklató hozta és belekevert valamit. Talán ciánt vagy ki tudja milyen mérgező anyagot. Darren nem lenne ilyen… aranyos. Nem dőlhetek be ennek, és az elmebeteg is hülye volt, amiért azt hitte, hogy ezt beveszem. Ő nem ismeri őt, velem ellentétben. Majd csak kibírom valahogy az ebédszünetig. Csak ne lennék ilyen szörnyen éhes. Nem is csoda, alig ettem mostanában. De olyan csábítónak tűntek most a zacskó tartalma. Nem… vissza kell fognom magam. Nem lehetek buta, annál többet ér az életem. Máskor is volt, amikor kihagytam a reggelit, most se lesz gond. Vajon, az ásványvízben bízhatok? Inkább mégis a csapvíz mellett döntöttem. Az a biztos. Kicsit émelyegtem az éhségtől, de igyekeztem nem foglalkozni vele.
Amikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón, összerezzentem. A gyomrom összeszorult és szinte láttam magam előtt, ahogy valaki ketté harapja a torkomat. Aztán eszembe jutottak a „védelmezőim”. Nem engedhetnek veszélyes vámpírt a közelembe. Összeszedtem magam, majd nagy levegőt vettem és ajtót nyitottam.
Az apám állt az ajtóban. Számítottam vérszomjas gyilkosokra, kellemetlenkedő házőrzőkre (Darren), régi halott barátnőkre (Arielle)… de rá éppenséggel nem.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem barátságtalanul, hisz amúgy sem volt túl jó hangulatom. Ami a leginkább meglepett, józan volt. Higgadtság ült az arcán és kimérten mért végig. Mintha megint csak az számítana, hogy mit gondolnak az emberek. Mintha soha nem süllyedt volna le a gazdagok szintjéről az alkoholistákéig.
- Hallottam, hogy megint előkerültél – szólalt meg.
- Amint látod – válaszoltam gúnyosan. Rémesen fájni kezdett a fejem, semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez. Oldalra néztem, és mintha láttam volna egy elsuhanó aranyszőke villanást. Tehát Arielle vigyázott rám. Az apámat kénytelen volt a közelembe engedni, még akkor is, ha lényegében nem is az apám.
- Hol voltál? – kérdezte számon kérő hangon. Mikor látta, hogy eszem ágában sincs úgy ugrani, ahogy ő fütyül, sóhajtott. – Sajnálom. Ne haragudj, amiért a temetésen elragadtattam magam. Váratlanul ért az anyád halála és részeg voltam.
- Egyedül akartam lenni – vontam meg a vállam, válaszolva a korábbi kérdésére. Felmordult, de nem kezdett el veszekedni. Nehezére esett bizonyára.
- Miért?
- Szoktatnom kellett a gyomromat ahhoz, hogy nem ti vagytok a szüleim – feleltem a legigazabb hazugságot. Talán ha Evan nem támad meg is elmentem volna. Csak nem ennyi időre.
- Most azt kéne mondanom, hogy ettől még a lányom vagy, igaz? – kérdezte kelletlenül. – Talán mondhatnám is ezt. De te vetted el őt tőlem. Ha te nem vagy, akkor nem veszett volna el az a nő, akit szerettem.
- Talán ha támogattad volna, vagy legalább nem hagyod magára! Ne merészeld még ezt is rám kenni! – kiabáltam elkeseredetten. Rengetegszer eljátszottam a gondolattal. Mi lett volna, ha nem olyan vagyok, amilyen? Vagy inkább, ha nem válok ilyenné? Ha az anyám mellé álltam volna, és nem harcolok ellene? Ha nem rohanok el felelőtlenül otthonról? Igaza volt, mindig kell egy bűnbak. És mivel baleset volt, csak saját magamat hibáztathattam. A halálba kergettem őt, és még csak észre sem vettem. Könnyek gyűltek a szemembe, ezért elfordultam. Nem akartam, hogy lássa.
- Nem én voltam a legjobb apa, de még a legjobb férj sem. De nehogy azt hidd, hogy te vagy az anyád megkönnyítettétek volna a dolgomat. Az én lányom meghalt. Eleinte örültem, hogy megkaptunk téged… csak évekkel később jöttem rá, hogy soha semmi nem lesz ugyanolyan, érted? Mert te nem ő vagy. Az én lányom tökéletes lett volna!
- Mint te? – nevettem fel gúnyosan.
- Egyébként tudom, hogy kik a szüleid.
- Tessék? – fordultam vissza döbbenten és többé a könnyeimmel sem törődtem. Hadd lássa! Engem aztán kicsit sem érdekel!
- Nem nyugodtam bele, hogy egy ismeretlen gyerekét nevelem. Évekbe telt rájönnöm, de természetesen sikerrel jártam. Az anyád egy utcaszéli kurva volt. Az apád egy alkoholista, aki szerencsejátékon rengeteg pénzt nyert. Az anyád bizonyára direkt csináltatta fel magát aztán DNS tesztet nyomott az apád orra elé. Az apád pedig megkéselte őt a nyílt utcán. Jelenleg börtönben ül. Akkor már nem voltál az anyádnál, biztos talált neked biztonságosabb helyet – nevetett. Egy szemetest. Darren azt mondta egy szemetesben talált.
Döbbenten meredtem rá, nem akartam hinni neki. Nem akartam elhinni, hogy ennyire nem érek semmit. Hogy egy ilyen anyám és egy ilyen apám volt. Megtántorodtam.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten, de mikor utánam nyúlt, ellöktem magamtól. Forgott körülöttem a világ. A gyomrom úgy kavargott, mint a tajtékzó tenger vihar idején.
- Takarodj innen! – kiabáltam rá rekedten.
- Tessék? A nevük nem is érdekel? Vagy a tiéd? Hogy ki is vagy te valójában? A neved Milena Thomson lett volna.
- Takarodj! – kiabáltam ezúttal hangosabban. A falnak dőltem, majd szinte beestem a saját ajtómon, magam után becsapva azt. Elszédelegtem a földszinti fürdőszobáig és hánytam egyet.
Milena Thomson. Milena?
Mikor sikerült összeszednem magam, felálltam és tükörbe néztem. Ki vagyok én? Kié ez az arc? Könnyek peregtek betegesen sápadt arcomon. Már nem az enyém volt a múltam. Nem az voltam, akinek hittem magam. Egyáltalán ki vagyok én? Egy név határozná meg? Csak egy eszköz voltam, hogy a könnyűvérű anyám pénzhez jusson? Az apám által, aki gyilkos, csaló és játékfüggő is volt egyben? Nem láttam őket a vonásaimban. De nem láttam magamat sem. Mert fogalmam sem volt, hogy ki voltam.
Megcsörrent a zsebembe rejtett telefonom. Reszkető kezekkel nyúltam utána és oldottam ki a billentyű zárat. Ismeretlen szám. Az ajkamba haraptam és megnyitottam.

„Milena, mint kurva? Szerintem a romlott alma nem esett messze romlott fájától. Milyen érzés a színtiszta mocsokból származni?”

A falnak csaptam a készüléket. Nem akartam látni. Nem akartam látni, hogy ki küldte ezeket. Sírva rogytam a falnak, majd megint hánytam egyet. Nem tudom mi jött még ki belőlem, de határozottan hányingerem volt. Bizonyára attól a mocsokból, amiből valójában származtam.
- Lin? – jelent meg hirtelen Arielle az ajtóban. – Te jó ég… jól vagy?
Megráztam a fejem és felzokogtam. Kivételesen, talán életemben először megengedtem, hogy átöleljen. Ahogyan a barátnők szokták. Hagytam, hogy vigasztaljon. Biztos voltam benne, hogy mindent hallott.
- Nem a szüleid kiléte határozza meg, hogy ki vagy.
- Akkor mi? – kérdeztem rekedten.
- A körülmények és önmagad. Hogy mit érzel, és mit teszel.
- Megváltoztál.
- Tudom, akárcsak te – nevetett. – Azt hiszem, soha nem ismertelek.
- Én sem téged – suttogtam.
- Hánytál?
Bólintottam.
- Kérdezhetek valamit? – nézett rám. Kék szemeiben valamiféle ismeretlen aggodalom ült. – Te és Darren… lefeküdtetek?
- Nem – hazudtam. Talán túl gyorsan. – Miért?
- Hát… arra gondoltam… hogy talán terhes vagy. De ha nem, akkor természetesen ez hülyeség… - tette hozzá, és nem vette észre a pánikot, ami átsuhant az arcomon. Terhes? Én? Az nem lehet!

2011. július 27., szerda

Részlet - 20. fejezet: Rémreggel

Köszönöm OneGirl, hogy írtál nekem véleményt! Nos, a te kedvedért egy kis részlet a következő fejezetből, ami a terveim szerint a hétvégén érkezik!

„Lin! Vettem néhány dolgot, amire szükséged lehet reggel. Sajnálom, amiért Evan túl járt az eszünkön, nem tudom, hogyan csinálta.”

- Darren? – suttogtam döbbenten. De aranyos! Azaz… várjunk csak… aranyos? Ez egyáltalán nem lenne jellemző Darrenre. Biztosan a zaklató hozta és belekevert valamit. Talán ciánt vagy ki tudja milyen mérgező anyagot. Darren nem lenne ilyen… aranyos. Nem dőlhetek be ennek, és az elmebeteg is hülye volt, amiért azt hitte, hogy ezt beveszem. Ő nem ismeri őt, velem ellentétben. Majd csak kibírom valahogy az ebédszünetig. Csak ne lennék ilyen szörnyen éhes. Nem is csoda, alig ettem mostanában. De olyan csábítónak tűntek most a zacskó tartalma. Nem… vissza kell fognom magam. Nem lehetek buta, annál többet ér az életem. Máskor is volt, amikor kihagytam a reggelit, most se lesz gond. Vajon, az ásványvízben bízhatok? Inkább mégis a csapvíz mellett döntöttem. Az a biztos. Kicsit émelyegtem az éhségtől, de igyekeztem nem foglalkozni vele.
Amikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón, összerezzentem. A gyomrom összeszorult és szinte láttam magam előtt, ahogy valaki ketté harapja a torkomat. Aztán eszembe jutottak a „védelmezőim”. Nem engedhetnek veszélyes vámpírt a közelembe. Összeszedtem magam, majd nagy levegőt vettem és ajtót nyitottam.Az apám állt az ajtóban. Számítottam vérszomjas gyilkosokra, kellemetlenkedő házőrzőkre (Darren), régi halott barátnőkre (Arielle)… de rá éppenséggel nem.
- Te meg mit keresel itt?

2011. július 22., péntek

19. fejezet: Ismeretlen ellenség


Elszörnyedve meredtem korábban barackszínű falamra. Minden ízemben remegtem. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de túlságosan pánikba voltam esve. Talán vissza kellett volna mennem Darrenhez, ott ez nem történt volna meg. Fel kellett volna hívnom valamelyik vámpírt. Arielle-t mondjuk. De nem tudtam parancsolni a kezemnek. Eddig is éppen elég volt a tudat, hogy valaki meg akar ölni. Eddig az a valaki nagyon távolinak tűnt. Most pedig akcióba lendült. De miért pont engem szemelt ki? Nem hittem, hogy az egész csak annyiról szólna, hogy Rick elcsábította Evan barátnőjét. Már maga a mondat is nevetséges hangzott. Rick nem elég ehhez. Hogyan bújhatna el Evan elől? És ha a vámpírok tényleg tudnak teleportálni, akkor miért vannak pont itt? Van valami emögött, de ötletem sem volt, hogy mi. Vagy ki. Evan Brownnak mi oka lenne abban, hogy engem megöl? Arielle, Darren és Nate már régen feladták volna Ricket, ha megtalálták volna. Miért kéne ehhez ösztönzés? És miért voltam fontos ezeknek a vámpíroknak? Miért akartak megvédeni, és Evan miért akar megölni? Csak egy egyszerű hétköznapi lány voltam, aki a valóstól többnek képzelte magát. Miért én? Miért pont én? És mit akar tőlem Evan ezzel az üzenettel? Megijeszteni? Vagy Arielle-éket megijeszteni? Abból nem eszik. Nem nyúltam a telefon után, és nem hívtam fel senkit sem. Ha figyelmen kívül hagyom ezt az egészet, akkor talán feladja ezt az őrültséget. Nagyon reméltem. Erőt vettem háborgó gyomromon, és felálltam. A vér valahogy nagyon nem esett jól, azt hiszem, ma már több minden nem fog lecsúszni a torkomon. Kissé szédelegve indultam a mosdóba, hogy megmossam az arcomat. Sápadt voltam. Ijesztően sápadt, és mintha nem is önmagamat láttam volna a tükörben. Más voltam, de nem tudom, hogy mi változott.
A hányinger újra felkúszott a torkomba, ismét öklendezni kezdtem. A vécé fölé görnyedtem és megint vért hánytam. A vért, amit lenyeltem. Evan miatt. Mikor már lenyugodott egy kicsit a gyomrom, a homlokomat a hideg kőnek támasztottam és mélyeket lélegeztem. Majd óvatosan felálltam és háromszor is megmostam a fogam. De még mindig éreztem azt a kellemetlen fémes szagot. Soha többet nem iszok bele semmibe felelőtlenül.
Elindultam a konyhába egy kis hideg vízért. Kezdtem jobban érezni magam. De valamivel le kellett öblítenem a torkomat. Kitártam a hűtőt, de elszörnyedtem. A hűtő telis tele volt véres üvegekkel.
- A francba… - káromkodtam hevesen. Egy fehér papír volt az üvegek közé helyezve, gyorsan kivettem és villámgyorsan becsaptam a hűtőt.
„Ha így folytatod, már csak erre lesz szükséged. Hát nem szuper? Én a helyedben szoknék a gondolathoz… vagy inkább az ízhez.”
Dühösen galacsinná gyűrtem a „kedves” üzenetet és a szemetesbe dobtam. Szerencsére volt még a pulton egy üveg víz, amihez nyúltak hozzá. Megkönnyebbültem ittam belőle, és hihetetlenül örültem, hogy ez tényleg ásványvíz. Végre lemosta valami a torkomat, bár az ajkaim még mindig vörösek voltak. Mikor lenyugtattam magam, elindultam a pincébe, és felhoztam egy doboz barackszínű festéket, ami még a múltkori festésről maradt. Még soha nem festettem, de talán épp itt az ideje elkezdeni. El kellett tüntetnem Evan nyomát. Minél előbb, mert így nem tudnék a szobámban aludni. Bár így is nehéz lesz, tekintve, hogy minden akadály nélkül bejutott a házamba. Ennyit arról, hogy megvédenek tőle. De talán amíg itthon vagyok, figyelik a házat.
Nem tartott sokáig lefestenem a falat. Mikor végeztem, olyan volt, mintha az egész meg sem történt volna. Hullafáradtan dőltem a párnák közé és alig hogy vízszintesbe kerültem már aludtam is.

(Darren szemszöge)

Nyugtalanul álltam meg az Olson ház előtt. Nagyon aggasztott az, ami ma történt. Már messziről megéreztem a vér szagát. De ahogy Lin kiront az épületből, és ahogy kiöklendezi a vért… na, az bent maradt az emlékezetemben. Ki képes ilyen elvetemült dologra? Evan? Bárcsak megfojthatnám azt a szemetet! Csak kerüljön a kezem közé. Van valami még a háttérben, de mi? Egyáltalán hogy értette Lin, hogy én játszok vele? Hiszen ő küld állandóan kétértelmű jeleket! Nem én tehetek arról, hogy undorodik attól, ami vagyok. Nem mintha vele akarnék élni… nem. Egyszerűen csak… jó lett volna magam mellett tudni egy rövid ideig. Néhány éjszakára természetesen. De ő választotta inkább a veszélyt, mint azt a biztonságot, amit én nyújthattam volna. Ha nem jön el a házamból, Evan nem teszi ki a beteges játékának.
Ma én voltam a soros, míg Nate és Arielle megpróbált információkat gyűjteni Rickről. De senki nem látta és nem hallott róla semmit. Mintha nem is létezne, pedig élt. Vagyis élőhalott volt. De azt az emberek nem tudhatták, nekik a vámpírok is ugyanolyan élőnek tűntek.
Óvatosan osontam be Linette otthonába. Nem akartam felverni őt az éjszaka közepén. Mégiscsak elkezdte zaklatni őt egy elmebeteg. Halkan felmentem a szobájába, mivel gondolom, beletartozik ez is az őrző-védő pincsi kutya munkámba. Kellett nekem megígérni. Bár ami azt illeti, néha nem bántam. Úgysem volt más elfoglaltságom, és a semmittevés baromi unalmas tudott lenni.
Egyből megpillantottam a törékeny testet a takaróba csavarodva. Nyugtalan álma volt, legalábbis úgy tűnt. Motyogott valamit, de nem értettem. Egy pillanatra azt hittem, hogy felébredt, de nem, észre sem vett. Ennek egyrészt örültem, de másrészt… ha engem nem vesz észre, akkor mást nem. Mi van, ha valaki meglepi őt miközben alszik? Nem akarok legközelebb a holttestével találkozni.

Sóhajtottam egyet és inkább elindultam a konyhába. Már messziről éreztem a vér szagát, és ahogy sejtettem, Lin még több meglepetést kapott. Kivettem a vérrel teli üvegeket, kivittem a kocsimba, és elhatároztam, hogy mindjárt hozok neki valami emberi innivalót. Átteleportáltam egy európai kisvárosba, ahol most nappal volt és vettem egy karton ásványvizet, meg vettem valami péksüteményt reggelire. Mikor végeztem, visszamentem Lin házába és elpakoltam a vásárolt cuccokat. Elővettem egy papírdarabot és egy rövid üzenetet firkantottam. Nem hagyhattam itt szó nélkül, még a végén azt hiszi, hogy mérgezett.
„Lin! Vettem néhány dolgot, amire szükséged lehet reggel. Sajnálom, amiért Evan túl járt az eszünkön, nem tudom, hogyan csinálta.”
A mondat végén elbizonytalanodtam és hirtelen felindulásból Arielle nevét írtam az aláírás helyére. Nem akartam, hogy olyan dolgot lásson ebben a gesztusban, ami nem létezik. A vámpírszív nem képes dobogni, nem képes érezni, Arielle és Nate csak valami hibrid kivételek. Nem is tudom mit gondoltam, amikor beleszerettem Ariadnéba. Hiba volt. Szeretni valakit mindig egy nagy hiba. A szerelem gyengévé tesz, megsebez és kihozza a legszélsőségesebb énedet. Ariadne a legrosszabbat hozta ki. Nem akarom még egy átélni ezt az érzést, nem hagyhatom, hogy Linette újra előhozza a régen eltemetett érzelmeimet. Éppen elég, sőt sok is, amit Arielle barátsága vált ki belőlem. Arról nem is beszélve, hogy ők ketten, mármint Arielle és Nate előhozzák belőlem a bűntudatot. Akárhányszor hozzám szólnak, felrémlik, hogy mit tettem velük. Ez már így is túl sok érzelem. Nem kell nekem Linette. Minél előbb előkerül Rick, vagy inkább minél előbb megölöm őt, és Evant is… annál előbb szabadulok meg tőle. Mert nem akarom őt. Minden egyes mozdulata arra emlékeztet, hogy mennyire gyengévé tehetne, ha hagynám. Most is… ahogy ott feküdt védtelenül az ágyban… úgy éreztem, hogy meg akarom védeni. Nem csak kötelességből, és nem is ígéretből. Ezért veszélyes. Nem szabad közel kerülnöm hozzá. Jobb, ha azt hiszi, hogy közömbös vagyok, mert az akarok lenni. Nem akarok az a férfi lenni, akinek mellette érzem magam. Az nem én vagyok. És ha rajtam múlik… nem is leszek soha. Gyűlölnie kell. A gyűlöletet remekül tudom kezelni.

Egy illat töltötte be az érzékszerveimet. Egy idegen vámpír illata. Idegesen szagoltam a levegőbe és az ablakhoz ugrottam. Az utcán egy fekete csuklyás alakot láttam, ahogy Lin ablakát figyeli. Az ösztöneim veszélyt jeleztek. Evan van ott? Nem. Ő sokkal testesebb és izmosabb. Ez az idegen vékony volt. Mintha nő lenne. Nő? Evan kivételével ki akarna ártani Linette-nek?
A ház elé teleportáltam, egyenesen mögé. De megérezte a jelenlétem rohanni kezdett. Fürgén szökkent a sötét éjszakai utcákon, én pedig utána vetettem magam. Teleportálhattam volna, de akkor fennáll az esélye, hogy emlékeztetem a vámpírnőt is erre a lehetőségre és végleg nyomát vesztem.
Sokáig követtem és próbáltam magamba szívni az illatát, hogy legközelebb felismerjem. De aztán eltűnt. Azonban még utoljára megvillant a levegőben néhány hosszú göndör szőke hajtincs…
Most már biztos, hogy nem Evan Brown volt, aki zaklatta Lint. De ki ez a nő? És mit akar tőle?

2011. július 13., szerda

Pályázat

Sziasztok!
Gondolkoztam azon, hogy jó lenne egy videó a történetről. De én béna vagyok ehhez, úgyhogy inkább meghirdetek egy pályázatot. A lényege az lenne, hogy tetszőleges hosszúságú videót kéne készíteni a történetről. A szereplők képeit természetesen fel lehet használni. A videó alatt valami olyan szám mehetne, ami illik a történet hangulatához. Természetesen mivel nagyon kevés kép van, amit használni lehet, ezért szöveget is bele lehet tenni, sőt szerintem kell is bele. De képeket is kérhettek akár tőlem. Olyan trailer-szerű videóra gondoltam :) Téma lehet az egész sorozat, de lehet egy-egy rész is. Az első vagy a második természetesen :)

És hogy ez miért érné meg nektek?

Aki megnyeri...
- Egy hónapon át megkapja emailben a fejezeteket. Nem akkor amikor felkerül a blogra, hanem amint elkészül.
- Egy hónapon át kiemelten hirdetem a blogját (ha nincs blogja, ezt a részt megbeszélem még vele, természetesen úgy is kap még valamit)
- oklevelet kap :)

Jelentkezés:

Email: ginewra93@citromail.hu, vagy kommentben a bejegyzés alatt.
Amit adj meg: Internetes név, blogcím, emailcím, életkor, és hogy melyik részről készítenéd a videót (első, második, mindkettő egyben)

Jelentkezési határidő: 2011. 07. 24.
Beküldési határidő: 2011. 07. 31.

A videókat töltsétek fel youtube-ra, és a linket küldjétek el :)