2010. december 8., szerda

29. fejezet: Újraéledt szerető

Hangok. Kiabálás. Zokogás. Ezek voltak az első dolgok, amiket érzékeltem. Aztán a fájdalom. Irtózatos fájdalom. Nem értettem. Ha meghaltam, akkor nem szabadna fájnia. De biztosan a pokolra kerültem. Csak így lehet. De igazán elmúlhatna. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint akinek az összes csontja eltörött volna és aztán rosszul forrt volna vissza. Emma zokogását még mindig hallottam. Hogyan lehet, hiszen meghaltam.
- Arielle – nyöszörögte halk hangon Emma. Nem hittem a fülemnek. Neki élnie kellett, de ha ő élt… akkor én is. Nem élhettem, én biztos halott voltam. Mégis fájt mindenem. Talán hallucinálok. Talán Emma nincs is itt. De hallucinálnak a halottak? És mintha Darren zihálását hallanám… Ez volt az a pillanat, amikor kinyitottam a szemem.

Azt hiszem, hogy a látványra nem voltam felkészülve. Mindent el tudtam volna képzelni, de azt, hogy Ariadnénak köszönhessem az életem, na azt nem. Pedig így volt. Legalábbis amennyire érzékelni tudtam a dolgokat. Darren és Ariadne egymással szemben álltak, támadásra készen. A hasonmásom arcán végtelen gúny és cseppnyi öröm tükröződött, Darren viszont döbbenten meredt az előtte álló nőre. A szemeiben gyűlölet lángolt fel, de az értetlenkedés lefagyasztotta.
- Ariadne – sziszegte Darren megtalálva a hangját. Úgy köpte a szavakat, akár egy mérges kígyó. Hát erre is képes a szerelem. Ádáz gyűlöletté fajult, hogy elpusztítson mindent, ami az útjába állt. Az álmom képei valóságosak voltak. De annyira kába voltam, hogy abban sem voltam biztos, hogy ezt nem álmodom-e. Emmára néztem. Patakzottak a könnyei, a teljes zavarodottság volt az arcán olvasható. Nem értett semmit. Hiszen kettő volt belőlem és mégsem.

- Rég láttalak, drága – szólalt meg Ariadne mézes-mázosan. Kísérteties volt. Még soha nem hallottam ilyen színben a hangomat. Hogy lehetett itt ez a nő, aki meghalt?
- Most látsz utoljára – dühöngött Darren. Az arcán nem a megvető utálat uralkodott, hanem a vad szenvedélyes gyűlölet. Még mindig szerette őt. Ennyi év után is. Kezdett egyre nagyobbat nőni a szememben. Természetesen nem bocsátottam meg és nem kezdtem el kedvelni, de el kellett ismernem, hogy voltak érzelmei. Most értettem meg igazán, hogy a szeretetnek nem lehet parancsolni. A szívedet nem hatják meg az észérvek, a csalódások, vagy a keserű emlékek.
- Ebben biztos vagyok – nevetett gúnyosan a hasonmásom. Az arcán tömény gonoszság és gyűlölet uralkodott. Nem vették észre, hogy magamhoz tértem, vagy talán nem is akarták. Nem tudhattam. Csak néma szemlélője voltam az eseményeknek. Nem vihettem ki észrevétlenül Emmát, teleportálni egy másik emberrel pedig nem volt erőm. Csak a türelem és a várakozás maradt. Meg kellett várjam a megfelelő alkalmat. És erőt gyűjtenem. Ostoba lennék, ha azt hinném: ennyivel megúsztam. A java még hátra volt. Legalábbis minden megérzésem ezt súgta.

- Mit szeretnél tőlem? – kérdezte Ariadne.
- Tőled? Semmit. Csak azt, hogy dögölj meg.
- Bosszú, édes bosszú?
- Bizony – felelte a férfi. Magabiztos volt, legalábbis kívülről. Veszedelmes és erős. Nem hinném, hogy túlélném, ha bárki is ilyen gyűlölettel nézne rám. Nem hinném, hogy lenne elég bátorságom. De a bizarr ősömet ez látszólag cseppet sem zavarta, inkább csak szórakoztatta.
- Hajrá – vonta meg a vállát nemtörődötten, a szája szegletében mosoly bujkált. Ujjaival a hajtincseit csavargatta, és nem érte váratlanul, amikor Darren a két erős markával csapott le a nyakára. Ariadne egyetlen laza mozdulattal taszította le magáról és repítette a levegőnek. A falnak csapódva zuhant a földre, de mielőtt elterült volna már fel is pattant. A levegő szinte szikrázott, feszültség itatta át minden darabját. De mielőtt Darren újra nekiment volna, a nő felemelte a kezét, megállásra késztetve. A mozdulatközben lágyan végigsimított a mellkasán, mire morogni kezdett. Úgy, mint egy bősz vadállat, mint egy kitörni készülő fenevad. Soha nem láttam még őt ennyire veszélyesnek, pedig én csak ezt az oldalát ismertem.

- Miért akarsz bántani? – kérdezte meg lágyan, aki nem ismerné, azt gondolná, hogy kedvesen. Persze, erről szó sem volt.
- Gyűlöllek.
- Kihasználtalak, és? – vonta meg a vállát, mintha ebben nem lenne semmi rossz. Fel sem fogta, hogy mit tett a múltban és mit tesz a jelenben. Ez a nő nem én voltam. Ennyire aljas még én sem lehettem.
- Én szerettelek – sziszegte Darren indulatosan.
- Ha ez vigasztal… amúgy sem szerethettél volna. Az érzéseimtől és a terveimtől függetlenül. A szerelmed irracionális és lehetetlen dolog volt. Én csak véget vetettem ennek.
- Miről beszélsz?

- Nos… mielőtt megöllek, talán elárulhatom a válaszokat. Mert ebből a házból csak én távozom élve, ebben biztosak lehettek – kacsintott rám. – Szóval… röviden és tömören: az anyám beleszeretett egy vámpírba. Megszökött vele, a felesége lett és teherbe esett tőle. A férfi eltűnt, és elterjesztette a halálhírét, hogy kimagyarázza magát az anyámnál. Az anyám abban a hitben halt meg, hogy az apám szerette őt, és ezért mások megölették. Belehalt a szülésbe és megszülettem én. Félvérként mindenkitől különböztem, de mikor tudomást szereztem a múltamról, kutatni kezdtem az apám után. Elcsábítottam különféle vámpírokat, akik segíthettek. Így jutottam el hozzád. Könnyű zsákmány voltál, azonnal a lábaim elé borultál. Nem is sejtetted, hogy ki vagyok. Steven Richo és Martha Morell törvénytelen eltitkolt lánya. - Darren és én lefagyva meredtünk rá. Nem hittem a fülemnek. Ez nem lehetett igaz. Nem. Rosszul hallottam. Darren hátrált néhány lépést és a fal tövébe roskadt. Fejét a kezébe temette, és kétségbeesetten túrt a hajába. Már nem volt veszedelmes, elveszett volt.
- Az apámat nem ölték meg, legalábbis nem akkor. Én öltem meg őt. De ahhoz, hogy ezt megtegyem erősebbé kellett válnom. Az egyetlen mód, erre az volt, hogy a testvérem változtasson át. Ettől válhattam csak elég erőssé ahhoz, amit tettem. Hidegvérrel gyilkoltam meg, de ha ez vigasztal nem volt könnyű ellenfél. De megérte az anyámért és miattam…
- De utolsó rohadt szajha – morogta Darren földöntúli hangon. Úgy pattant fel, mintha rugó lökte volna, és vicsorogva ugrott a nevető Ariadnénak. A harc hosszú percekig tartott. Emberi szemmel követhetetlen volt, én pedig nem figyeltem oda. Gyorsan Emmához kúsztam és eloldoztam a köteleit.

- Fuss – suttogtam halkan. Ijedten nézett rám. Annyira, hogy én is megijedtem. Féltem, hogy ezek az élmények örök kárt okoznak benne. Talán soha nem lesz már ugyanolyan. Csakis miattam.
- Nem hagylak itt – motyogta bátortalanul, de a következő pillanatban Darren a falhoz vágódott és eszméletlenül terült el a földön. Ariadne tekintete pedig rám szegeződött. Nem tudtam többé Emmával foglalkozni. Szinte ösztönösen álltam fel, védve egykori barátnőmet. Így kerültem szemtől szembe önmagammal. Kísérteties volt. Mintha tükörbe néznék.

- Nem mentek ti sehova, élve legalábbis nem. Ketten nem létezhetünk drága Arielle, nem jöttél még rá? Én meghaltam. És ha te életben maradsz, én halott maradok. Ha megöllek, az enyém lesz az életed.
- Miért hasonlítunk ennyire? – kérdeztem a szavába vágva. Nem érdekelt a mondandója, tisztában voltam vele, hogy mit akar velem. Láttam rajta, hogy gondolkozik rajta, hogy válaszoljon-e.
- Azt gondolom, tudod, hogy a vámpírok lelke a haláluk után újjáéled egy napon egy emberi testben. Nagyon ritka, hogy a reinkarnált test ismét vámpír legyen. Mikor vámpír lettem felkerestem egy idős asszonyt, aki azt állította, hogy jártas a mágia rejtelmeiben. Nem igazán hittem neki, de egy próbát megért. Az volt a kérésem, hogy a halálom után újjászülethessek. Ez persze ebben a formában lehetetlen. Mondott nekem egy jövendölést.
„Évszázadokkal később véredből születik egy leánygyermek, akinek életét a te gyilkosod vevé el, és akinek testében a lelked újjászületik. Saját tudata lesz, saját lénye, de ha sikerül őt az uralmad alá vonni, vagy elvenni az életét önön kezed által, akkor a földi porhüvelye a tiéd lesz…”
Miután elvégezte a rituálét, megöltem. Nem hittem neki. Hiszen mekkora esély lenne arra, hogy valamelyik női leszármazottamat Darren öli meg és véletlenül majd pont őbenne születik újjá a lelkem? Normális esetben a vámpírt nem befolyásolja az előző élete, de a mágiának hála a mi kapcsolatunk különleges lett. Képes voltam olyan érzelmeket kelteni benned, amiket valójában nem is éreztél. Akkor az erdőben megszálltalak téged és szinte rávetettem magam Nate-re. Tudtam, hogy ezért gyűlölni fog. Aztán haragot és fájdalmat keltettem benned. A dühödet felgerjesztettem. Csakhogy minél inkább gyűlöljön téged. Muszáj volt, hogy mindenkitől elszakítsalak. És hogy miért nézel ki úgy, mint én? Ennek is az asszony rituáléja az oka. A varázslat szeszélyes. Te illettél pontosan a képbe, és pont ezért olyannak születtél, akárcsak én.

- Külsőleg – ellenkeztem makacsul. Végre visszanyertem a hangomat, eddig nem tudtam megszólalni a döbbenettől.
- Hát igen. A lelkedet a szerelem meggyógyította, a gonoszság kiveszett belőled, hiába is próbáltam újraéleszteni. De nem lehet minden tökéletes. Ez az apró kis momentum nem gátolt meg a terveimben. A lelkem parazitaként tengődött fogolyként a testedben. Belőled szívtam energiát ahhoz, hogy most itt legyek. Ezért tudtál aludni. Pechemre álmaidban az életemet láttad. De szerencsére a fontosabb részeket sikerült elrejtenem.
- Még nem öltél meg, ne bízd el magad.
- Azt hiszed, hogy életben maradhatsz? És kinek élnél? A szeretett férfit elüldözted magad mellől, mert ostoba és vak voltál. De én elárulom neked, végső titokként: Nate szerelmes volt beléd, te ostoba.
Döbbenten meredtem rá, és rájöttem, hogy igaza van. Vak voltam. Mindvégig ott lebegett az igazság a szemem előtt, de én nem vettem észre. Hiszen voltak jelek. Olyan célzások, olyan pillanatok, amik egyértelműek voltak. Csak nem nekem. De már mindegy. Mindent tönkretettem.

Hirtelen támadt nekem, de először nem is ellenkeztem. Hiszen tényleg nem volt miért élnem. A depresszióm újult erővel rohamozott meg és halálosan meggyengített. Az életem volt a tét, és képtelen voltam küzdeni. Sorra kaptam az ütéseket, a csapásokat, a fal utolsó épen maradt oldalát is összetörtem a testemmel. Nem számított. A könnyek némán folytak végig az arcomon. Elbuktam. Emma sikolya térített csak magához. Hiszen ha meghalok, ő is meghal. Ez felébresztette a védekező ösztönöm és beszálltam a küzdelemben. Bár tudtam, hogy ez még csak az előjáték volt. Ha gyorsan akart volna megölni, már nem élnék. De megpróbáltam legyőzni őt. Teljesen mindegy, hogy hogyan halok meg. Harcolva vagy feladva. A vége ugyanaz. De legalább megpróbáltam.

Az idő eltűnt. Porrá hullott. Minden egy végtelen hosszú perccé olvadt. Nem számoltam, nem éreztem többé a külvilágot. Csak Ariadne létezett, és a túlélés. Le kellett győznöm, de erősebb volt nálam. Minden fájt, mindenem össze volt törve, és a végkimerülés szélén álltam. De Emmáért megérte harcolnom. A barátság egy olyan dolog, ami fontosabb minden másnál. A barát egy elfeledett testvér, akit a sors elfelejtett neked adni. Barát nélkül a Föld egy sötét sivár boldogtalan hely. A barát egy hatalmas fénylő csillag az életünkben, nem mindig látod, de tudod, hogy ott van neked. És szerettem őt. Az életéért megérte küzdeni.

- Arielle! Arielle! – kiáltotta egy döbbent, kétségbeesett, mégis oly vágyott hang. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam, kihez tartozik. A vérző testem remegni kezdett, és újult erővel töltődött. Még utoljára ránéztem a csodaszép arcra, de csak egyetlen pillanatot engedhettem meg. Nate volt Emma egyetlen esélye.
- Vidd ki Emmát! – sikítottam. A hangom idegen volt, reszelős, hisztérikus. Talán csak még inkább ráijesztettem. De tudtam, hogy ez a helyes. Nem akartam igazán élni. Az élni akaró ösztönöm küzdött, de nem bántam volna a halált. A halál természetes dolog volt. Nem féltem tőle. Csak a pokoltól, attól nagyon.

Észre sem vettem, hogy mikor kaptam a kezembe egy ezüst karót. Azt se tudtam, hogy kettő van belőle. Egy ugyanis Ariadne kezében volt. Látta a tekintetemben, hogy mire készülök, és egyszerre vetődtünk egymás felé a kezünkben a karókkal. Az ezüst karót a szívébe mártottam, ugyanabban a pillanatban, amikor ő is célt ért. Borzalmas fájdalom lepte el a mellkasomat…

Az emberek általában csak akkor gondolkodnak a halálról, amikor sok fájdalom éri őket, vagy elveszítenek valakit. A halálom előtt soha nem gondolkodtam ezen, kivéve mikor a szüleimet tragikus baleset érte, ami talán nem is baleset volt. Aztán mikor meghaltam, a halál az életem részévé vált. Korábban nem akartam ezt, de aztán elfogadtam. Nem akartam újra meghalni, de amikor az előttem álló vámpír belém mártotta a kését, sok mindent éreztem. Soha még ilyen intenzív fájdalom nem tombolt a testemben, pedig már rengeteg életveszélyes kalandot hagytam a hátam mögött. Az agyam azonnal elködösödött, és már csak egy ordítást hallottam és egy puffanást. Makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy nem akarok még egyszer meghalni, de a sötétség egyre inkább maga alá temetett. A hullámok összecsaptak a fejem felett és én bódultan süllyedtem az éjsötét habokba…
Hát így hal meg egy vérszomjas szörnyeteg…

11 megjegyzés:

  1. wááááááá hihetetlen... =OOOO

    VálaszTörlés
  2. nem halhat meg. ááááá.. neee
    és Ariadne, rá nem számítottam :O

    VálaszTörlés
  3. uhh, ez tényleg döbbenetes volt. :O
    de nem halhat meg Arielle! :) nem hagyhatod csak így abba... folytasd minél hamarabb, mert megöl a kíváncsiság! <3

    VálaszTörlés
  4. Lécci lécci lécci élje túúúllll(könyörgőkiskutyaszemek)
    És ez wáá elképesztő fejezet volt.:D
    Ez a szám akadt közben a kezemre..:)
    Ne tudom,hogy igazából miért,de nagyon szép..:D
    http://www.youtube.com/watch?v=2jsJqMuF6VA

    VálaszTörlés
  5. ez döbbenetes volt. folytatást.:)))

    VálaszTörlés
  6. úristen :| a befejezéés most sokkolt!
    áááá, nagyon várom a következőőőőt!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Jaaaj, ne csináld!!! 100% döbbenet volt ez a fejezet. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz kihozni a következő fejikből :)
    Jó lett. Nem is kérdés.

    VálaszTörlés
  8. döbbenetes komolyan :D nagyon nagyoon várom a folytatást :DD

    VálaszTörlés
  9. Folytatást minél hamarabb! Kérleeeek! :( :)

    VálaszTörlés
  10. Tudtam én vagyis legbelül éreztem, hogy nem magától ölte meg azokat az embereket akiket a szerettei szerettek. Most egy kicsit megnyugodtam. :) Éééés Nate is befutott, nagyon jó fejezet lett remélem minél előbb hozod a folytatást, mert már tűkön ülök, de ezzel azt hiszem nem csak én vagyok így. :D
    puszi

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm mindenkinek (L) Köszi petrucy a linket :) Tényleg nagyon szép :) A folytatás mindjárt ;)

    VálaszTörlés