28. fejezet: Bosszú

Vannak olyan pillanatok, amiket lehetetlen leírni, vagy egyáltalán megfogalmazni. Ha kimondjuk, vagy leírjuk elveszti a valódi jelentőségét. Nem mindent lehet szavakba önteni, valamit csak érezni lehet. Abban a pillanatban, amikor végig száguldottam az erdőn, s végig a városon, nem törődve semmivel… fogalmam sincs, hogy mit éreztem. A könnyek végig folytak az arcomon, bosszúszomj égett a szívemben, és valami megmagyarázhatatlan fájdalom tombolt bennem. Nem tudom biztosan. Semmit sem értettem. Nem tudtam, hogy miért cselekedtem úgy, ahogy… nem tudtam, hogy mihez kezdek ezután. De egy dologban biztos voltam. Soha többet nem akartam látni Nate arcát. A dühtől eltorzult vonásai annyira beleivódtak az emlékezetembe, hogy inkább forró tűzön égetném el magam, mint hogy újra lássam. Inkább kénsavat öntenék a fülembe, minthogy újra halljam azt a mondatot, ami végképp megsemmisített. Talán fizikai fájdalomra vágytam, hogy eltűnjenek lelkem kínjai. Talán megőrültem.
Eszeveszett tornádóként érkeztem meg arra a helyre, ahol meghaltam. Nem sok minden változott. Milyen buta is voltam akkor. Ha nem akartam volna meglátogatni Nate-et, akkor mindez nem történik meg. De most is magamtól jöttem. Másodszorra fogok belépni az oroszlán barlangjába, hogy aztán másodszor is megöljenek. Ezúttal végleg. Hallottam Emma szapora szívverését, hallottam Darren mély magabiztos nevetését, és semmi mást. Rick nem volt itt. Eggyel kevesebb. Talán megölhetem Darrent. Nem tudtam, hogy mennyi esélyem van erre. Talán semennyi. De mi a különbség aközött, hogy hagyom, hogy megöljön. minthogy megtámadom és úgy öl meg? Legalább méltósággal halok meg. Tudván, hogy mindent megpróbáltam. Abban is biztos voltam, hogy rajtam nevet. Hiszen már ő is megérzett.
Lassan lépkedni kezdtem a bejárat felé, és közben mélyeket lélegeztem. Megpróbáltam összeszedetten viselkedni, és higgadt maradni. Nem túl nagy sikerrel. A dühöt nagyon nehéz háttérbe szorítani, főleg ha éppen ölni és halni mész. Szinte lehetetlen. Megpróbáltam nem belegondolni, hogy hogyan nézhetek ki. Kócos aranyszőke hajam szénaboglyaként meredezhet az ég felé, szemeim bizonyára vörösen izzanak, szakadt ruháimban pedig nem lehetek túl bizalomgerjesztő. Reméltem, hogy Emma nem fog így látni, de ez persze elkerülhetetlen volt. Megmenthettem az életét, ha sikerrel járok, de a lelkét teljesen nem kímélhetem meg. Nem vagyok mindenható, csak egy egyszerű lány, egyszerű élettel és egyszerű képességgel átlagon felüli hibákkal. Ez az én életem.

Egyetlen laza mozdulattal betörtem az ajtót, nem foglalkoztam formai dolgokkal. Úgy viselkedtem talán, mint aki hősnek képzeli magát. Hiszen hogyan is lenne esélyem? Ma meghalok. És ha meghalok, Darren életben marad, és megöli Emmát. Rengeteg a veszteni valóm volt, és biztos voltam benne, hogy mindent el is vesztek. Nem voltam hős, nem voltam erős. Gyenge voltam.

- Drága Arielle, hát ezt a pillanatot is megéltem – jelent meg Darren, Emmát húzva maga után, aki kikerekedett szemekkel nézett rám. Az egész teste remegett a félelemtől, szemeiben könnyek csillogtak, de fizikailag még nem esett bántódása. Ez egy kicsit megnyugtatott. Nem volt minden veszve, még élt.
- Még mindig nem dögöltél meg? – sziszegtem, mire gúnyos nevetésbe kezdett, és maga elé rántotta a régi barátnőmet.
- Élek és virulok. De még egy szemtelen megjegyzés és a kicsi barátnőd bánja.
- Hagyd őt békén és mondd el, hogy mit akarsz tőlem – vágtam közbe határozottan. Bátornak tűntem, de közben rettenetesen féltem. Határozott voltam, de soha nem voltam még ennyire zavarodott, vagy ennyire bizonytalan.
- Azért változtattalak át, hogy megkapjam Ariadnét, de rájöttem, hogy ha végleg megöllek azzal jobban járok. Bosszú drágám.
- Mi bajod van Ariadnéval?
- Az a ribanc elcsábított, elérte, hogy átváltoztassam, aztán lelépett. Annyi mindent ígért nekem, amit nem tartott be, hogy ezt sajnos meg kell rajtad torolnom – vonta meg a vállát.
- Szegény összetört szívű kisfiú… mindjárt hullajtok egy könnycseppet – gúnyolódtam, direkt felingerelve őt. Az történt, amire számítottam. Elengedte Emmát, aki ijedten húzódott a sarokba. Most figyeltem, csak hogy kötelek kötik össze a bokáit. De nem volt sok időm figyelni őt, mert Darren dühösen figyelt engem. Szemei vörösen lángoltak, teste remegett, és tudtam, hogy itt a vég ideje. Ezek az utolsó pillanataim. Többet nem nevetek, többet nem sírok, többet nem leszek boldog, de többet nem is szenvedek. Tisztában voltam mindennel. Figyeltem, ahogy támadásra készül és nekiugrottam. Nem vártam meg őt. Megpróbáltam erősebb lenni nála, fájdalmat okozni neki. Minden erőmet beleadtam. Igazi harc volt. Ütöttem, ahogy csak tudtam. Ő pedig próbált minél több fájdalmat okozni. Nem volt esélyem ellene. Nagy ívben repültem hátrafelé, és a falnak csapódtam. A vakolat hullani kezdett, a fejemre törmelékek potyogtak és egy pillanatig megremegett a világ. Szédülni kezdtem. De nem engedhettem el magam. Nem adhattam könnyen az életem, anyu nem ezért szenvedett értem annyit. De mikor már többször csapott neki a falnak, és már tényleg nem volt erőm felállni és újra nekimenni, akkor már úgy éreztem, hogy mindegy. Mindenem fájt. A következő pillanatban beleöklözött a bordáimba, és sikoltva hallottam a reccsenéseket, ahogyan a csontjaim darabokra törtek. Sikoltozni kezdtem. Hallottam, hogy Emma is kiabál. De nem hallottam a hangját. A világom körül sötét pöttyök lebegtek, kába lettem mindenre. Nem számított már semmi sem. Láttam a szemem sarkából, ahogyan Darren fölém hajol egy ezüst karóval a kezében.
- És most van vége drágám. Megöllek. Minden fájdalomért, amit nekem okoztál, Ariadne. Minden kínért, amit miattad éltem át. De most vége – mondta nekem, és közben eszeveszett fény csillogott a szemeiben. Ijesztő volt és őrült. De már nem volt erőm tiltakozni, akkor sem, amikor a magasba emelte a karós kezét, és lecsapni készült a szívem helyére. A világ elsötétült körülöttem.

***

Darren és én hónapok óta együtt voltunk. Egyetlen perccel sem bírtam tovább. Meg akartam végre kapni azt, amit akartam. Vámpír akartam lenni. Csak így volt esélyem megtalálni az apámat. És csak tőle tudhattam meg, hogy hol van. De feltételhez szabta a kérésemet. Legyek a felesége. Fogalmam sem volt, hogy hogyan gondolhatja ezt az őrült képtelenséget. Én nem szerettem őt, én nem lehettem a felesége. Undorodtam tőle. Annyira csöpögött néha, annyira kedves volt. Számomra mindig is gyanús volt az, aki túl kedves és segítőkész. Az egész világát ajánlotta nekem, de meg voltak a feltételei. Egy kicsit megijesztett a mániákus ragaszkodása, az őrült szerelme. Mert mi van ha soha nem enged el? Idősebb, mint én. Soha nem lehetek teljesen erősebb nála. De az igazságot sem mondhattam még el neki. Addig nem, amíg nem tudok meg mindent az apámról. És arról, hogy hol van. Mert biztos voltam benne, hogy él. Vagy legalábbis létezik. Nem játszhattam ki a kártyáimat. Mindennek úgy kell történnie, ahogy én akarom. És sehogy máshogy.
- Kicsim, minden rendben? – mosolygott rám. A karjai a testemet ölelték, de mi mást várhatnék egy kiadós szeretkezés után. Nem volt rajtunk ruha. Azért el kellett ismerni, hogy a teste az mindent vitt. Kidolgozott tökéletesen izmos teste még engem is lenyűgözött. Az egyik legszexisebb szeretőm volt. A vére is ízlett. Ihattam belőle én is, ahogy ő belőlem, de csak ha szeretkeztem vele. A vérért megérte. De igazából tudtam, hogy miért nem változtat át. Féltett. Félt, hogy valami rosszul sül el és örökre elveszít. Azt persze nem tudhatta, hogy nincs olyan lehetőség, nincs olyan jövő, hogy mi ketten együtt.
- Persze édes – suttogtam és egy lágy csókot leheltem az ajkaira. Észre sem vette, hogy nem szeretem. Olyan vak volt, olyan naiv. Szánalomra méltó. Mindent megtehettem vele, amit csak akartam. Tudtam, hogy a szerelem butít, de soha nem hittem volna ennyire. Ráadásul még soha nem ivott senkiből szeretkezés közben, ezzel teljesen levettem a lábáról. A tenyeremből evett.
- Soha nem akarlak elveszíteni – suttogta mosolyogva. Legszívesebben hánytam volna. Hol van a tartásod, hol van a méltóságod, te szerencsétlen?! De feléje csak mosolyogtam. Hasonlóan nyálas hangon válaszoltam.
- Mindig veled leszek, örökké. – Undorító volt. Érzelmes. Romantikus. Hihetetlenül béna. – Csak kérlek, változtass át.
- Előbb légy a feleségem, légy az enyém. Látni akarlak emberként hófehér ruhában, hiszen annyira gyönyörű vagy. Hallani akarom, ahogy a szíved dobog. Ne fossz meg ettől. Ígérem, te leszel a legboldogabb. Átváltoztatlak, amint kimondod az igent.
- A feleséged leszek, Darren. Vámpírként. Kérlek. Soha semmit nem kértem tőled. Hát nem érek neked annyit, hogy ezt megtedd értem? – próbáltam befolyásolni. Gyenge volt. Legyőztem. Láttam, ahogyan megadja magát. Behódolt nekem. Újra és újra.
- Rendben, megteszem. De meg kell ígérned, hogy köztünk nem változik meg semmi – nézett rám kétségbeesetten. Talán attól fél, hogy elhagyom. Mégsem volt annyira ostoba. De a szerencsétlen megbízott bennem. Mindig azt mondta, hogy soha nem szabad bízni a nőkben, engem mégis vakon követett. Nem értettem a logikát, de kihasználtam. A naivsága az én győzelmemet segítette.
- Megígérem, hogy az érzelmeim nem változnak meg – mondtam, és magamban nevettem. Nem hazudtam neki. Ugyanúgy fogok undorodni tőle vámpírként is. De úgy tűnik ő ettől megnyugodott. Ostoba. De ő kellett nekem. Ő általa akarok vámpír lenni, ő adhatja nekem a legnagyobb hatalmat.
Sóhajtott. Nem akarta megtenni. De nem tudott nekem nemet mondani. Nyerésre álltam. Közel a cél.
- Készen állsz? – nézett rám. Kék szemeiben szerelem, és egy kis félelem ült. Habozás nélkül bólintottam.
- Szeretlek, Ariadne – suttogta szerelmesen, majd a nyakamba harapott és szívni kezdte a véremet. A testem elernyedt és lecsapott rám a régóta várt sötétség. Végre.

Következő fejezet:
Több mint 10 vélemény: kedd dec 07.
10 vélemény: szerda dec 8.
9 vélemény: csütörtök dec 9.
8 vélemény: péntek dec 10.
5 vélemény: szombat dec 11.
5 vélemény alatt: vasárnap dec 12.

Előre is köszönöm! :) <3