1. fejezet: Találkozás

Szomorúan bámultam ki a kocsi ablakán, és a pulcsim cipzárjával játszadoztam. Mereven néztem magam elé, nem akartam felnézni. Szégyelltem magam, és elszántan küzdöttem a könnyeim ellen.
- Kicsim, minden rendben? – nézett hátra anyu és együtt érezve tette a kezét a vállamra, miközben egy könnycsepp hullott a szememből. Utáltam, hogy ilyen gyenge voltam, de nagyon rosszul esett, amit Rick tett velem.
Megalázott. Megcsalt.
Ő volt az életemben az első szerelem, már amennyire egy tizennégy éves lány szerelmes lehet. Fél éve voltunk együtt, de ő…
Elárult.
- Igen – hazudtam, de nem mondtam igazat. Nem voltam jól, úgy éreztem, hogy átvertek, és ez rossz volt. Nagyon rossz. Még soha nem éreztem ilyet, naiv szívem még hitt a szerelemben, ami most a szemem előtt hullott porrá.
- Majd jön másik – szólt hátra apu a maga dörmögő, mackós hangján. És én még kínosabban éreztem magam, hogy még a saját gondomat is az ő nyakukba akasztom. Mint valami csecsemő.
- Muszáj erről beszélni? – kérdeztem idegesen. – Mikor leszünk már otthon?
- Türelem – felelte nyugodtan, őt nem lehetett felbosszantani semmilyen hanghordozással. Ő volt a nyugalom embere. Soha nem hallottam őket veszekedni, aput lehetetlen volt felidegesíteni, anya pedig túlságosan szerette, ahhoz, hogy megpróbálja.

Egyszer csak megálltunk, nem értettem, hogy miért. Még nem voltunk otthon. Mikor kinéztem egy kisboltot pillantottam meg. Kelletlenül elhúztam a számat, már tudtam, hogy mi következik.
- Ary, befutnál a kisboltba kenyérért? Addig odébbállunk a kocsival – szólt hátra anyu, és a kezembe nyomott egy kis aprót.
- Miért mindig én? Más csicskátok nincsen? – csattantam fel, és becsaptam magam mögött az ajtót. Hallottam, hogy anya utánam kiált, hogy ne beszéljek így, de én tovább csörtettem. Nem voltam abban a hangulatban, hogy szívességeket teljesítsek. Gyerekes duzzogás volt, amit pár perc múlva meg is bántam. Egy vérfagyasztó csattanás harsant a levegőbe, mire megpördültem a tengelyem körül, és néma iszonyattal figyeltem, ahogyan egy száguldó autó a kocsinknak hajt, ami a szüleimmel együtt megpördül a levegőben, majd hatalmas csattanással ütközik a betonnal.
Valaki eszeveszetten sikoltozott. Miközben a meggyulladt roncs felé rohantam jöttem rá, hogy valójában én sikítok, mint egy őrült.
Az volt az a nap, amikor az életem végérvényesen megváltozott, és többé már én sem voltam ugyanolyan. Aznap az én lelkem is meghalt, és a szüleimmel együtt távozott a túlvilágra…

***

Zaklatottan ébredtem, és a fejembe szinte azonnal belenyilallt a fájdalom. Felrémlett előttem az előző nap képe, amikor szinte a sárgaföldig leittam magam, péntek este révén. Valahogy jólesett. Elfeledtetett velem mindent, és olyankor boldog voltam. Csak a másnaposság ne lenne ilyen pocsék. Viszont ma is buliba megyek, ugyanis a bátyámnak Nicknek ma van a huszonkettedik születésnapja. Én szerveztem a ma estét, de őszintén szólva kíváncsi vagyok, hogy ő mit rendez majd az enyémre, ugyanis pár hét és nagykorú leszek. Már alig várom, utálom, hogy a bátyámtól kell függenem. Ugyanis ő a gyámom, a szüleim halála óta. Pont tizennyolc éves volt, és az ő felelőssége lettem. Ahogy ő mondaná: egy púp a hátára. Nem voltunk igazán jóban, főleg mióta mindketten árván maradtunk. Ő engem hibáztatott, én pedig kinevettem. Ez nem tetszett neki. Meg az se, hogy randiztam a haverjaival, és emiatt kirobbant közöttük a vita, sőt még az is előfordult, hogy összeverekedtek miattam. Mikor Nick ezt számon kérte rajtam, megrántottam a vállam és azt mondtam: Nem én mondtam, hogy essenek egymásnak. Azóta ha teheti, levegőnek néz.

- Kelj fel - kezdett dörömbölni az ajtómon a kedves bátyám, de én a fejemre húztam a párnát. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Lehet, hogy csak abból fog állni a napom, hogy meghúzom a vodkás üveget és kész. Egyszerű megoldás. Mivel nem voltam hajlandó felkelni, feltépte a szobám ajtaját és lehúzta rólam a takarót. Remélem, nincs itt egy haverja sem, ugyanis egy szál csipkés kombinében feszítettem. - Kelj fel. Tegnap nem kéretted magad ennyire.
- Kifelé - morogtam, de ő megragadta a karom és felrángatott.
- Dél van, és a barátnőid a nappaliban toporognak. Egy perccel sem vagyok hajlandó elviselni tovább a locsogásukat - morogta, és kiviharzott. Nincs túl jókedve ma, hiába lett idősebb... normálisabb aligha. Kelletlenül feltápászkodtam, és elindultam a fürdő felé.

A régi házunkban éltünk, ugyanis Nick megörökölte, mikor a szüleink meghaltak. Én az örökségemet - pénz - majd csak, ha nagykorú leszek, kapom meg. Addig minden a testvéremtől függ, és tekintve, hogy viharos a kapcsolatunk, ez nem túl jó dolog. Tulajdonképpen nem voltunk mi mindig ilyen rosszban, sőt négy évvel ezelőtt szinte barátok voltunk, de nem tetszett neki, hogy a függetlenség helyett egy depressziós húgot sóznak a nyakába. Aztán pedig a stílusommal lett baja, és kezdett elharapózni a kapcsolatunk.

A nappaliban tényleg Linette és Isabel várt, és éppen egy divatmagazint bújtak nagy élvezettel, és állandóan Nick véleményét kérték ki, akinek már kezdtek pattanásig feszülni az idegei. Mikor fájdalmas tekintettel rám nézett, felnevettem. Erre mintha megsértődött volna, és az előbbi viszonylag barátságos pillantás újra fagyossá vált. Megvontam a vállam és a vicc kedvéért én is csatlakoztam a barátnőimhez. Megpillantottam egy szexi kombinét, és Nickre néztem.
- Nick! Szerinted a haverjaidnak tetszene? - kérdeztem vigyorogva és rámutattam a ruhadarabra. Tudtam, hogy ez idegesíti. Vagyis tulajdonképpen minden idegesítette, amit én csináltam.
- Persze, a gatyájukat is rögtön ledobnák - felelte gúnyosan. - Nem lehetne, hogy a mai estével foglalkozzatok?
- Hagyjál már... örülj, hogy tudsz róla. Meglepetésnek indult...
- Te és a meglepetés? Ugyan, húgi, neked az nem megy. De tekintve, hogy te szervezed, neki kéne állni, aztán majd ha lesz hol bulizni, kitalálhatjátok, hogy mit vesztek fel - gúnyolódott, majd elindult a szobája felé. Elhúztam a számat, tényleg neki kéne állnom a munkának. A mobilomért nyúltam, és elkezdtem intézkedni. Közben pedig bevettem egy aszpirint, hogy ne fájjon ennyire a fejem.

Több száz méter messziről lehetett hallani a buli zajait, olyan magasra tekertem a hangerőt. Lin és Isa éppen egy „Boldog 22. születésnapot, Nick!” feliratot helyeztek el a falra szegezve. Mikor rám néztek, megforgattam a szemem. Minek ebből akkora ügyet csinálni? Tulajdonképpen a buli megszervezésére is ők beszéltek rá, mivel mindketten csorgatták a nyálukat a bátyámra, és azt gondolták, hogy ezzel bevágódnak nála. Csak én tudtam, hogy mekkorát tévednek, hisz Nick magasról tett rájuk. Tetszett neki valamilyen egyetemista csaj, és neki udvarolt.
Igazából nem tudom, hogy én miért egyeztem bele a szervezésbe. Utáltam a bátyámat, ennek ellenére miért akarnék neki örömet szerezni? Mondjuk ajándékot nem is vettem. Itt a buli, ennyi. Úgyse örült még semmilyen ajándéknak, amit tőlem kapott. Így nem is fárasztottam magam.

De szerintem nagyon jól feldíszítettük a házat. Egy nagyobb fajta, kétszintes családi házban éltünk a város szélén, nem messze a tengerparttól. Sokan irigyeltek minket érte, és szinte mindenki csodálattal figyelte a házunkat. Most pedig zengett a zenétől, és a bárszekrényünk tele volt alkohollal. Vodkától a jégeren keresztül a vörösborig minden volt, készen arra, hogy leöntsük mindet a torkunkon.
Nem vártunk sok vendéget, és többnyire a kertben lesz a bulis részleg. Az emeletet kulcsra zártam, mert kiakadnék, ha az én ágyamban turbékolnának a részeg gerlepárok. A nappali pedig maradt úgy, ahogy volt. Bár már előre búcsúztam anyu régi vázáitól, mert biztos voltam benne, hogy egy-kettő bánni fogja a mai estét. De talán egy részem meg akart szabadulni a szüleim dolgaitól. A múlt része volt, és én gyökerestül akartam kitépni a szívemből a múltat.
- Arielle! Valaki áll a kapuban, szerintem jönnek a vendégek. Beengeded őket? – kérdezte Nick, miközben a mobiljával küldött egy üzenetet valakinek.

Kelletlenül bólintottam, tekintve, hogy barátnőim mással voltak elfoglalva. Elindultam a kis kövezett úton, és próbáltam nem arra gondolni, hogy bizonyára a szép virágoknak is vége lesz, amiket én ültettem egy éve. Minden hónapban kivittem egyet a szüleim sírjára, de úgy néz ki, hogy ebben a hónapban ez elmarad. Nem baj, jobb, ha a halottak helyett az élőkkel foglalkozom. Aki már meghalt, az úgysem reklamál.
- Sziasztok – mosolyogtam az érkezőkre. Ők álságos kedvességgel köszöntek, és lerítt róluk, hogy nem örülnek nekem. Tulajdonképpen viszonylag jóban voltam velük, de irigykedtek rám. Nem igazán érdekelt.
- Ugye, milyen jó a hajam? – csicseregte az egyik fölényes hangsúllyal, bólogatást várva.
- Ha te mondod – válaszoltam negédesen. – Talán be kéne iratkoznom a szemészetre, mert csak egy szénaboglyát látok meredezni a fejeden – mondtam neki, mire elsápadt és szó nélkül faképnél hagyott. Milyen könnyen le lehet őket rázni…

Sorban engedtem be az ismerőseinket, és még sok más embert, akiket már legalább egyszer láttam nálunk. De az utolsó vendég teljesen és tökéletesen ismeretlen volt. Az első, amit megállapítottam, hogy soha ilyen szexi férfit még nem láttam. Az egész testéből áradt az erotika és a rejtelem. Vonzó, izmos testét hétköznapi ruhadarabok fedték, de teljesen másképp, mint bárki másét. Ez a pasi egyszerűen tökéletes volt. Az arca magabiztosságot és kedvességet hirdetett, a szemei kéken világítottak. Még soha nem láttam ilyen kék szemeket, tisztább volt minden tenger vizénél. Sugárzott belőle, hogy őt nem lehet megijeszteni, ő mindig eléri, amit akar és a biztos kielégülést ígérte.

Abban a pillanatban rögtön tudtam, hogy mit akarok. Vagyis inkább, hogy kit. Olyan vágyat éreztem a testemben, mint még soha. Meg akartam érinteni, magamban akartam érezni, sőt… beszélgetni akartam vele. Meg akartam ismerni. Volt valami ismerős a tekintetében, ami még inkább megfogott. Úgy álltam meg előtte, mint egy mozdulatlan oszlop. Ő pedig csak nézett rám gyönyörű szemeivel, és életemben először nem találtam szavakat.
- Elállnál az útból? – kérdezte egy fölényes félmosollyal az arcán. Hófehér, tökéletes fogsor villant ki igazán csókolnivaló ajkai mögül.
- Arielle Morrison vagyok – találtam meg a hangomat, és a legbűbájosabb mosolyomat villantottam felé. Ez minden pasinál betalált.
- Kérdezte valaki? – kérdezett vissza, mire annyira meghökkentem, hogy akaratlanul is hátrébb léptem egy lépést, és ő szabad utat kapott. Ugyanazzal a lendülettel el is haladt mellettem, egyenesen a többiek felé. Én pedig néma percekig bámultam utána, és nem tudtam magamhoz térni ebből a különös kábulatból.
Visszautasított.

Köszi a bétázást LanaSwan :)