19. fejezet: Ismeretlen ellenség

Elszörnyedve meredtem korábban barackszínű falamra. Minden ízemben remegtem. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de túlságosan pánikba voltam esve. Talán vissza kellett volna mennem Darrenhez, ott ez nem történt volna meg. Fel kellett volna hívnom valamelyik vámpírt. Arielle-t mondjuk. De nem tudtam parancsolni a kezemnek. Eddig is éppen elég volt a tudat, hogy valaki meg akar ölni. Eddig az a valaki nagyon távolinak tűnt. Most pedig akcióba lendült. De miért pont engem szemelt ki? Nem hittem, hogy az egész csak annyiról szólna, hogy Rick elcsábította Evan barátnőjét. Már maga a mondat is nevetséges hangzott. Rick nem elég ehhez. Hogyan bújhatna el Evan elől? És ha a vámpírok tényleg tudnak teleportálni, akkor miért vannak pont itt? Van valami emögött, de ötletem sem volt, hogy mi. Vagy ki. Evan Brownnak mi oka lenne abban, hogy engem megöl? Arielle, Darren és Nate már régen feladták volna Ricket, ha megtalálták volna. Miért kéne ehhez ösztönzés? És miért voltam fontos ezeknek a vámpíroknak? Miért akartak megvédeni, és Evan miért akar megölni? Csak egy egyszerű hétköznapi lány voltam, aki a valóstól többnek képzelte magát. Miért én? Miért pont én? És mit akar tőlem Evan ezzel az üzenettel? Megijeszteni? Vagy Arielle-éket megijeszteni? Abból nem eszik. Nem nyúltam a telefon után, és nem hívtam fel senkit sem. Ha figyelmen kívül hagyom ezt az egészet, akkor talán feladja ezt az őrültséget. Nagyon reméltem. Erőt vettem háborgó gyomromon, és felálltam. A vér valahogy nagyon nem esett jól, azt hiszem, ma már több minden nem fog lecsúszni a torkomon. Kissé szédelegve indultam a mosdóba, hogy megmossam az arcomat. Sápadt voltam. Ijesztően sápadt, és mintha nem is önmagamat láttam volna a tükörben. Más voltam, de nem tudom, hogy mi változott.

A hányinger újra felkúszott a torkomba, ismét öklendezni kezdtem. A vécé fölé görnyedtem és megint vért hánytam. A vért, amit lenyeltem. Evan miatt. Mikor már lenyugodott egy kicsit a gyomrom, a homlokomat a hideg kőnek támasztottam és mélyeket lélegeztem. Majd óvatosan felálltam és háromszor is megmostam a fogam. De még mindig éreztem azt a kellemetlen fémes szagot. Soha többet nem iszok bele semmibe felelőtlenül.

Elindultam a konyhába egy kis hideg vízért. Kezdtem jobban érezni magam. De valamivel le kellett öblítenem a torkomat. Kitártam a hűtőt, de elszörnyedtem. A hűtő telis tele volt véres üvegekkel.

- A francba… - káromkodtam hevesen. Egy fehér papír volt az üvegek közé helyezve, gyorsan kivettem és villámgyorsan becsaptam a hűtőt.

„Ha így folytatod, már csak erre lesz szükséged. Hát nem szuper? Én a helyedben szoknék a gondolathoz… vagy inkább az ízhez.”

Dühösen galacsinná gyűrtem a „kedves” üzenetet és a szemetesbe dobtam. Szerencsére volt még a pulton egy üveg víz, amihez nyúltak hozzá. Megkönnyebbültem ittam belőle, és hihetetlenül örültem, hogy ez tényleg ásványvíz. Végre lemosta valami a torkomat, bár az ajkaim még mindig vörösek voltak. Mikor lenyugtattam magam, elindultam a pincébe, és felhoztam egy doboz barackszínű festéket, ami még a múltkori festésről maradt. Még soha nem festettem, de talán épp itt az ideje elkezdeni. El kellett tüntetnem Evan nyomát. Minél előbb, mert így nem tudnék a szobámban aludni. Bár így is nehéz lesz, tekintve, hogy minden akadály nélkül bejutott a házamba. Ennyit arról, hogy megvédenek tőle. De talán amíg itthon vagyok, figyelik a házat.

Nem tartott sokáig lefestenem a falat. Mikor végeztem, olyan volt, mintha az egész meg sem történt volna. Hullafáradtan dőltem a párnák közé és alig hogy vízszintesbe kerültem már aludtam is.

(Darren szemszöge)

Nyugtalanul álltam meg az Olson ház előtt. Nagyon aggasztott az, ami ma történt. Már messziről megéreztem a vér szagát. De ahogy Lin kiront az épületből, és ahogy kiöklendezi a vért… na, az bent maradt az emlékezetemben. Ki képes ilyen elvetemült dologra? Evan? Bárcsak megfojthatnám azt a szemetet! Csak kerüljön a kezem közé. Van valami még a háttérben, de mi? Egyáltalán hogy értette Lin, hogy én játszok vele? Hiszen ő küld állandóan kétértelmű jeleket! Nem én tehetek arról, hogy undorodik attól, ami vagyok. Nem mintha vele akarnék élni… nem. Egyszerűen csak… jó lett volna magam mellett tudni egy rövid ideig. Néhány éjszakára természetesen. De ő választotta inkább a veszélyt, mint azt a biztonságot, amit én nyújthattam volna. Ha nem jön el a házamból, Evan nem teszi ki a beteges játékának.

Ma én voltam a soros, míg Nate és Arielle megpróbált információkat gyűjteni Rickről. De senki nem látta és nem hallott róla semmit. Mintha nem is létezne, pedig élt. Vagyis élőhalott volt. De azt az emberek nem tudhatták, nekik a vámpírok is ugyanolyan élőnek tűntek.

Óvatosan osontam be Linette otthonába. Nem akartam felverni őt az éjszaka közepén. Mégiscsak elkezdte zaklatni őt egy elmebeteg. Halkan felmentem a szobájába, mivel gondolom, beletartozik ez is az őrző-védő pincsi kutya munkámba. Kellett nekem megígérni. Bár ami azt illeti, néha nem bántam. Úgysem volt más elfoglaltságom, és a semmittevés baromi unalmas tudott lenni.

Egyből megpillantottam a törékeny testet a takaróba csavarodva. Nyugtalan álma volt, legalábbis úgy tűnt. Motyogott valamit, de nem értettem. Egy pillanatra azt hittem, hogy felébredt, de nem, észre sem vett. Ennek egyrészt örültem, de másrészt… ha engem nem vesz észre, akkor mást nem. Mi van, ha valaki meglepi őt miközben alszik? Nem akarok legközelebb a holttestével találkozni.

Sóhajtottam egyet és inkább elindultam a konyhába. Már messziről éreztem a vér szagát, és ahogy sejtettem, Lin még több meglepetést kapott. Kivettem a vérrel teli üvegeket, kivittem a kocsimba, és elhatároztam, hogy mindjárt hozok neki valami emberi innivalót. Átteleportáltam egy európai kisvárosba, ahol most nappal volt és vettem egy karton ásványvizet, meg vettem valami péksüteményt reggelire. Mikor végeztem, visszamentem Lin házába és elpakoltam a vásárolt cuccokat. Elővettem egy papírdarabot és egy rövid üzenetet firkantottam. Nem hagyhattam itt szó nélkül, még a végén azt hiszi, hogy mérgezett.

„Lin! Vettem néhány dolgot, amire szükséged lehet reggel. Sajnálom, amiért Evan túl járt az eszünkön, nem tudom, hogyan csinálta.”

A mondat végén elbizonytalanodtam és hirtelen felindulásból Arielle nevét írtam az aláírás helyére. Nem akartam, hogy olyan dolgot lásson ebben a gesztusban, ami nem létezik. A vámpírszív nem képes dobogni, nem képes érezni, Arielle és Nate csak valami hibrid kivételek. Nem is tudom mit gondoltam, amikor beleszerettem Ariadnéba. Hiba volt. Szeretni valakit mindig egy nagy hiba. A szerelem gyengévé tesz, megsebez és kihozza a legszélsőségesebb énedet. Ariadne a legrosszabbat hozta ki. Nem akarom még egy átélni ezt az érzést, nem hagyhatom, hogy Linette újra előhozza a régen eltemetett érzelmeimet. Éppen elég, sőt sok is, amit Arielle barátsága vált ki belőlem. Arról nem is beszélve, hogy ők ketten, mármint Arielle és Nate előhozzák belőlem a bűntudatot. Akárhányszor hozzám szólnak, felrémlik, hogy mit tettem velük. Ez már így is túl sok érzelem. Nem kell nekem Linette. Minél előbb előkerül Rick, vagy inkább minél előbb megölöm őt, és Evant is… annál előbb szabadulok meg tőle. Mert nem akarom őt. Minden egyes mozdulata arra emlékeztet, hogy mennyire gyengévé tehetne, ha hagynám. Most is… ahogy ott feküdt védtelenül az ágyban… úgy éreztem, hogy meg akarom védeni. Nem csak kötelességből, és nem is ígéretből. Ezért veszélyes. Nem szabad közel kerülnöm hozzá. Jobb, ha azt hiszi, hogy közömbös vagyok, mert az akarok lenni. Nem akarok az a férfi lenni, akinek mellette érzem magam. Az nem én vagyok. És ha rajtam múlik… nem is leszek soha. Gyűlölnie kell. A gyűlöletet remekül tudom kezelni.

Egy illat töltötte be az érzékszerveimet. Egy idegen vámpír illata. Idegesen szagoltam a levegőbe és az ablakhoz ugrottam. Az utcán egy fekete csuklyás alakot láttam, ahogy Lin ablakát figyeli. Az ösztöneim veszélyt jeleztek. Evan van ott? Nem. Ő sokkal testesebb és izmosabb. Ez az idegen vékony volt. Mintha nő lenne. Nő? Evan kivételével ki akarna ártani Linette-nek?

A ház elé teleportáltam, egyenesen mögé. De megérezte a jelenlétem rohanni kezdett. Fürgén szökkent a sötét éjszakai utcákon, én pedig utána vetettem magam. Teleportálhattam volna, de akkor fennáll az esélye, hogy emlékeztetem a vámpírnőt is erre a lehetőségre és végleg nyomát vesztem.

Sokáig követtem és próbáltam magamba szívni az illatát, hogy legközelebb felismerjem. De aztán eltűnt. Azonban még utoljára megvillant a levegőben néhány hosszú göndör szőke hajtincs…

Most már biztos, hogy nem Evan Brown volt, aki zaklatta Lint. De ki ez a nő? És mit akar tőle?