21. fejezet: Vágy

- Arielle? Jól vagy? – szólongatott egy hang, de csak nagyon nehezen tudtam Ariadne érzelmeit elválasztani a sajátjaimtól. Szomorúak voltunk. Ez világos volt. Ő a vér hiánya miatt, én pedig… miért is? – Mit mondott neked Darren? – kérdezte a hang, és kezdtek visszatérni az emlékeim. Darren. Nem a múltbeli, hanem a jelenbeli. El akart magával vinni. Vagy mégse? Hiszen meg sem próbálta. Beszélt hozzám. Mit is mondott? Hogy játék vagyok, még Nate-nek is. Pedig az, hogy elvitt a bátyámhoz majdnem újra bizalmat ébresztett bennem iránta. Most ez összeomlott. Nem tudok soha többé bízni. Minek bízni bárkiben is? Valamikor valamiért úgyis mindenki elárul. Vagy elhagy. – Arielle? Tudom, hogy hallasz. Nyisd ki a szemed! – Nate hangja kezdett határozottabban csengeni. Ez már nem csak egy kérés volt. Több annál. Már-már követelés. Nyissam ki a szemem? Hogy lássam az áruló arcát?

De megtettem. Kinyitottam. Nem lepődtem meg azon, hogy Nate arca volt az első, amit megláttam. És az sem, hogy a nappali romokban hevert.
- Mit mondott neked? Csinált veled valamit? – kérdezte. Ránéztem. Próbáltam megfejteni az arcának, a szemének a titkait. De nem sikerült. Össze voltam zavarodva. És szomjas voltam. A torkom szinte kiabált, égetett. Így inkább lefejtettem Nate karjait a testemről, és elindultam mellette. – Hova mész?
- Szomjas vagyok – vontam meg a vállam. – Talán tilos?
- Nem… de nem válaszoltál a kérdésemre – bosszankodott. Tényleg úgy tűnt, mintha nem értené. Úgy tűnt, mintha Darren szavai hazugságok lettek volna. De nem tudtam hinni benne. Honnan tudta volna Darren, hogy mik a kétségeim, hogy mi bánt? Pontosan azt fogalmazta meg, amitől a legjobban féltem. Ez nem lehetett véletlen. És mindenki jól játssza a szerepét. Bizonyára Nate is. Talán csak kamu az egész barátság. Talán ez a bosszúja, amiért elbántam vele annak idején. De ha játszani akar? Akkor játsszunk. Nem vagyok semmi jónak az elrontója.
- Nem is fogok, mert felesleges – válaszoltam és lenyomtam a kilincset. Teleportálhattam volna azonnal, de megszoktam az emberi közlekedést. – Nem csinált velem semmit.
- Vissza fog jönni, erősebb nálam - mondta ezúttal. Nem mondott újdonságot, ezt eddig is tudtam. – Nézd… tudom, hogy mondott valamit. Nem azért jött, hogy elvigyen téged.
- Hát?
- Darren szeret játszani, igazi profi. Tudja, hogy hogyan kell hatni valakire. Nem elrabolni akart, hanem hogy te akarj vele menni.
- Azt lesheti. Minden vámpírnak téveszméi vannak? – gúnyolódtam. Ez betalált. Nate arca megrándult.
- Te is vámpír vagy.
- Én sem vagyok normális.
- Mi a bajod velem? – kérdezte csendesen. Megbántottság sütött az arcáról. Értette a kétértelmű megjegyzéseimet, olvasott a sorok között. Nem volt hülye. Ráadásul ismert engem. – Nemrég jól megvoltunk. Eltitkoltam, hogy mi történt Nickkel, de elvittelek hozzá. Azt hittem, hogy megbékéltél…
- Még mindig a rabod vagyok – szólaltam meg. Különös villanás futott át az arcán, amit nem értettem.
- Nem vagy a rabom, szabad vagy – szólalt meg halkan, csendesen.
- Igazán? Akkor elmehetek innen, amikor csak akarok?
- Hová akarsz menni? Olyan nehéz megérteni, hogy vigyázni akarok rád?! – kiáltotta ezúttal hangosabban. Hinni akartam neki. De nem tudtam hinni többé senkiben.
- Nem hiszek neked, nem bízok benned.
- Mit mondott neked?
- Semmi olyat, amit ne tudtam volna – feleltem szenvtelenül. – Most pedig elmegyek vadászni, de ne várj meg. Lehet, nem jövök vissza. Tudod a szabad emberek nem tartoznak elszámolással senkinek – közöltem fagyosan, majd kiléptem a szabadba és futni kezdtem. Minél messzebb akartam lenni. Fizikai fájdalmat okozott Nate megbántott tekintete, még ha ez álca is volt. Nem tudtam bízni, nem ment.

Könnyedén kaptam el az áldozataimat, nem okozott nehézséget. Élveztem, ahogy a drága nedű végigsimítja a torkomat eltüntetve az égető szomjúságot. Csodálatosan finom volt. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdek ezután, vagy hogy hova megyek. Ötletem sem volt. Megint különös kavargást éreztem a mellkasomban, és szinte magába rántottak Ariadne gondolatai. Nem akartam menni, de tehetetlen voltam. Az érzelmei elöntöttek. Mindent elsöprő vágy. Ezt éreztem. Láttam magam előtt egy meztelen férfit, aki vágyakozva néz rám. Éreztem a saját testemet, ami kielégíti a férfi minden kívánságát. De fejben szeretkezni meglehetősen szánalmas volt. A testem égni kezdett a fizikai dolgok hiányától. Erőtlenül feküdtem a fűben, és a fejemben vágytam az érzelmek valódiságára. De nem én voltam, nem az én érzelmeim voltam. Próbáltam őket kizárni, de nem ment.

- Arielle? – Nate hangja rántott vissza a valóságba, és én zihálva ültem fel. Percekig csak néztem rá, mire megszólalt. Hirtelen azt is elfelejtettem, hogy én miért vagyok itt és hogy eljöttem Nate-től. – Gyere vissza, kérlek – szólalt meg lágyan és szomorúan. Csak néztem és néztem. Ő pedig folytatta. – Nem azért, mert a foglyom vagy. Soha meg sem fordult a fejemben ilyesmi. De én tényleg vigyázni akartam rád. Megértem, ha úgy gondolod, hogy nincs rám szükséged… de mégis… kérlek, gyere vissza.
- Miért? – nyögtem ki. Csak ennyit sikerült mondanom anélkül, hogy Ariadne érzelmei le ne győztek volna.
- Nekem… szükségem van rád – fejezte be, és én pedig pislogva néztem rá. Jól hallottam? Még soha senki nem mondta ezt nekem. Őszintének tűnt. Én pedig vágytam rá. Anélkül, hogy tudnám, hogy mit csinálok felpattantam, magamhoz rántottam és csókolgatni kezdtem.

Fogalmam sem volt semmiről, csak vágyat éreztem. A testem bizsergett, és olyan volt, mintha a szívem is dobogna. Ez persze lehetetlen volt. De mégis újraéltem. Birtokba vettem az ajkait, lágyan szívogattam, a nyelvével játszadoztam. Közben pedig az egész világom felrobbant bennem. Őrjítő lüktetést éreztem, magamban akartam tudni őt. Azt akartam, hogy magáévá tegyen. De nem akartam elsietni. Hallottam a lihegését, hallottam, ahogy a nevemet suttogta, miközben a nyakát kezdtem csókolgatni, szívogatni. Hallottam a vággyal terhes nyöszörgését. És a testem még inkább lüktetett… vágyakozott. Kezei a testemet simították. Imádtam ezt. Beleborzongtam, és még többre vágytam. Nem hallottam meg azt sem, hogy arra kér, hogy lassítsunk. Mintha azt mondaná, hogy ne itt és ne most. Mintha azt hinné, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom. Pedig teljesen biztos voltam benne. Ahogy a férfiassága is. Ruhán keresztül is szinte belém fúródott. A számmal kezdtem gombolni az ingjét, miközben a fűre hanyatlottunk, majd csókokkal hintettem a mellkasát. Éreztem, hogy ő is mozgásba lendül. A felsőm hamarosan lekerült rólam, aztán a melltartóm követte. Hátradöntött, és felém került. Most ő vette birtokba a testemet. Lágy ajkaival a melleimet kényeztette, és közben halkan a nevemet ismételgette. Érzékien és lázasan. Boldogságot éreztem. Olyat, amit még soha.

Miközben én a nadrágját gomboltam ki, addig ő a mellbimbóimat vette a szájába és lassan és óvatosan szívogatni kezdte. Felkiáltottam. Még soha nem esett semmi ilyen jól. Mégis mérhetetlenül óvatos volt, vigyázott rám, nehogy fájdalmat okozzon. Még inkább felhergelt. A kezembe vettem a férfiasságát, mire ő felkiáltott. Lassan és finoman simogatni kezdtem. Ő pedig ütemre mozgott, mondhatni elélvezett a kezemben. Mikor magához tért egy kicsit, letépte a nadrágomat. Messziről hallottam, ahogy reccsen egyet a ruha anyaga és megadja magát. De nem volt időm reagálni.
- Nate – mormoltam kéjesen, vágyakozva, miközben a bugyim is lekerült rólam, és ő simogatni kezdte a combjaimat, egyre feljebb haladva, majd végül a férfiassága belém hatolt.
Egyszerre sikoltottunk. A mámor érzékien borította el az érzékeimet. A vágy és ahogy bennem mozgott… lehengerlő volt. Soha nem akartam abbahagyni. Még többet akartam, a szám és a kezeim szüntelenül mozogtak. Belekarmoltam izmos hátába, aztán érzékien simogattam végig egyre lejjebb és lejjebb, majd a formás fenekébe markoltam. Ő pedig újra lecsapott az ajkaimra.
- Szeretlek, Arielle – suttogta lágyan, mikor szétváltak az ajkaink. A szó lerombolt mindent. Nate is érezte, hogy valami megváltozott bennem. Minden eltűnt és én meglepetten pislogtam, miközben Nate elvált a testemtől.
- Mi a baj? – kérdezte aggodalmasan. – Fájt? Fájdalmat okoztam?
Csak néztem az arcára, amin izzadtságcseppek gyöngyöztek, néztem a ködös tekintetét, a végigkarmolt felsőtestét, majd lenéztem magamra és újra vissza rá. Az utolsó emlékem a vadászat volt, és hogy faképnél hagytam őt. Most pedig itt feküdtünk az erdő közepén, meztelenül. És a testemen éreztem az érintéseit. Szeretkeztünk.
- Mi… mi… mi történt? – hebegtem. Miért feküdtem le vele? Semmire nem emlékeztem. – Mit csináltál velem? – kérdeztem hisztérikusan, ő pedig megütközve nézett rám.
- Arielle – suttogta fájdalmasan. – Ha megbántad… ha nem volt jó… inkább mondd azt. Te kezdeményeztél, nem is értettem, hogy miért… megbántad?
Megbánni? Hogyan? Nem is emlékeztem semmire. Én kezdeményeztem? De miért? Semmit nem értettem… Fájdalommal ittasan nézett rám, és a tekintete már-már nekem is fájt.
Néztem, ahogy csendben felszedi a ruháit, majd felöltözik, aztán eltűnik az erdő sötétjében. Magára hagyva a kétségeimmel…