8. fejezet: Ösztön és akarat

(Linette)

Tudtam, hogy mi következik. Szemernyi kétségem sem volt. A célzásaival elég egyértelművé tette. Megalázottan trappoltam fel a szobába. Küszködtem a könnyeimmel, de nem hagytam őket győzni. Gyűlöltem ezt a férfiakban. Számukra csak ez volt fontos. Nem számít, hogy honnan kapják meg, vagy hogy kin gázolnak át vele, az ő agyuk akkor is csak a szexre van programozva. Nem számít semmi más. Tudtam, hogy mit veszíthetek. Nem voltam szűz lány, akinek számít, hogy kivel veszti el. Nem voltam szende apáca, aki várni akart az esküvőig. Még csak átlagos lány sem voltam, aki kizárólag szerelemből teszi. Nem. Egyetlen egy feltétel befolyásolt: a szabad akarat, hogy én akarjam megtenni valakivel. Ez az egyetlen, ami nekem szent és sérthetetlen volt.
Megtehettem volna, hogy sikítok, nekitámadok, és addig ellenkezem, amíg elveszti a türelmét és megver. Megtehettem volna. De nem tettem. Ez csak feltüzelné a szemét ládát. Inkább engedelmeskedtem. Kinyitottam a szekrényt. Tele volt ruhákkal. Kiválasztottam a legszebb fehérneműt, és felvettem. Tökéletesen állt. Ismertem a férfiakat, és tudtam, hogy mivel idegesíthetem fel a leginkább. A tükörbe nézve elégedett voltam. Nem hiszem, hogy volna férfi, aki így ellenállna nekem. Olyan volt, mint a legutolsó, de talán a legszebb ribanc. Tűzvörös volt, szinte lángolt. Illett a szőke hajamhoz, amit kiengedve hagytam. Összeszorítottam a számat, és végigfeküdtem az ágyon. Talán ha máshova koncentrálok, akkor nem lesz olyan szörnyű.
Felsóhajtottam, aztán elmosolyodtam.

***

- Hát te? Mit keresel itt? – szólaltam meg, amikor megpillantottam egy árnyékot magam mellett. Felnéztem, de azt kívántam, hogy bár egyedül lennék. Nem akartam, hogy bárki is lásson. Főleg nem ő. De a tekintete nem volt megvető, hanem inkább együtt érző.
- Leülhetek? – kérdezte, és kedvesen rám mosolygott. Szép lány volt, de nem tűnt ki a tömegből. Hosszú göndör, szőke haja, és zöldeskék szemei voltak. Mellesleg lenyúltam a pasiját.
- Persze – húztam el a számat, és arrébb ültem a padon. A parkban ültem, megpróbáltam kiszellőztetni a fejem.
- Az apám mindig azt akarta, hogy a barátod legyek. De én ezt lehetetlennek hittem. Te voltál Miss Tökéletes, minden szülő álma. Minden este, mikor valami hibát követtem el, azt hallgattam, hogy bezzeg Linette Olson… Te voltál az, aki szerepet játszott a család életében, csak azzal, hogy tökéletes vagy. Eszem ágában sem volt szóba állni veled. Hisz ki akar második lenni az élet minden területén?
- Nem értem az összefüggést.
- Sok mindent a fejedhez vágtam ma. Elvetted tőlem Danielt. Legalábbis ezt hittem. Aztán rájöttem, hogy nem vagy tökéletes. Hogy senki nem lát az álarcod mögé.
- Tessék? Nincs semmiféle álarcom! Én ilyen vagyok…
- Soha nem voltál önmagad. Régen a szülők szeme fénye voltál, most pedig a rémálmuk. De talán egyik sem te vagy. Te is sok mindent a fejemhez vágtál ma. Talán ez gondolkoztatott el. Daniel kihasznált engem, és én észre sem vettem. Megtette velem, megtette veled, talán még másokkal is.

- Engem nem használt ki. Én tudtam, hogy mit teszek. Nézd, Isabel. Te még sajnos egy rózsaszín felhőben élsz, akit most ért az első csalódás. De ha most nem hallgatnál meg, nem telne el sok idő és bedőlnél mindenféle aljas bocsánatkérő szónak, ami elhagyja az agyonhasznált száját. Jó tanácsként mondom. Ne bízz egy férfiban sem. Soha semmilyen körülmények között. A szerelem egy hatalmas átverés, amit a férfiak azért találtak ki, hogy legálisan döngethessék meg a nőket. Ha a férfi azt mondja, hogy sose fog hazudni, abban a pillanatban hagyta el a száját az első hazugság. Ha a férfi azt mondja, hogy szeret, akkor biztos lehetsz benne, hogy valamit elő akar venni a nadrágjából. Ha egy férfi szexelni akar, na… az volt az első őszinte gondolata. Ha azt mondja, hogy bízhatsz benne, és te megteszed, elkövetted az első hibát.

- De vannak kivételek.
- Ezt mondják azok a nők, akik nem képesek ezt felfogni. Ezzel vigasztalják magukat, és belemagyarázzák minden kapcsolatukba. Azért, mert talán ha ők maguk elhiszik, akkor igazzá válik. A férfi soha nem szeret viszont. Vágyik rád, mert az ösztön vezérli. Azt hiszi szeret, mert nem csak az eszét, hanem a szívét is zacskókban hordja, és hat rá az újdonság varázsa. De ez elmúlik, és nem tart sokáig, nekem elhiheted.
- Sokat csalódhattál…
- Nem csalódtam, mert nem vártam mást. Nem hittem sem a szőke hercegben, sem a barnában. Ha nem álmodozol, hanem hiszel benne, nem fog fájni. Nem szeretek beléjük. Ilyen egyszerű. Daniel nem használt ki engem, mert ő sem szeretett, és én sem szerettem.
- Tehát kölcsönösen kihasználtátok egymást…
- Pontosan.
- Akkor te mivel vagy jobb?

- Nem vagyok jobb. Soha sem mondtam, hogy az volnék. Amilyen mosdó, olyan a törülköző. Szerintem nem érdemelnek jobbat. Ha ők megtesznek mindent velem, én miért ne tehetném meg velük? Miért szenvedjek, ha így senki nem szenved? Miért sírjak, ha senki nem vigasztal meg? Miért ne használjam ki, amikor megtehetem? Nem fogok soha szeretni, inkább élvezem az életet. Ilyen egyszerű. Nem hagyom, hogy egyetlen egy férfi is fájdalmat okozzon.
- Talán igazad van – húzta el a száját. – Én sem akarok. Nem akarok sírni, nem akarom, hogy fájjon. Éjszakákat sírtam át, és miért? Mert kihasználtak. Talán igazad van. Tudod… határozott vagy. Én másnak hittelek.
- Mindig is akaratos voltam. Mindent elviselek, mindent, amire hajlandó vagyok. Mindent, amit a szabad akaratomból teszek.
- Holnap van egy kis időd? – kérdezte aztán. Legnagyobb meglepetésemre, bólintottam. Nem csak én döbbentem meg, ha nem ő is. Egymásra mosolyogtunk. Valami akkor elkezdődött. Valami, ami ugyanebben a parkban ért véget. Valami, ami a mindkettőnket megváltoztatott. Valami, ami miatt nem foglalkoztam vele, hogy a korábbi sérelmeimet talán kissé durván vetítem ki a férfiakra. Valami, amit az emberek barátságnak neveznek.

***

Isabel és én akkor barátok lettünk. Mindent komolyan gondoltam, amit mondtam. Ritkán voltam őszinte, de akkor nem hazudtam. Talán túloztam, de még soha nem cáfoltak meg. Darren sem. Játékot akart. Hát akkor játsszunk! Egy gyenge virágszálra számít, de nehogy azt higgye, hogy én az vagyok. Nem fogok megtörni. Soha. Kényelmesen végig dőltem a párnákon és vártam.

Egy óra múlva nyílt ki végül az ajtó. Lassan, nyikorogva. Elmosolyodtam. Annyira kiismerhető volt. Azt akarta, hogy féljek. Hogy reszketve könyörögjek, hogy ne tegye. A megváratással is csak ezt bizonyította. Ó, de nem tudja még, hogy kivel kezdett. Nem tudja igazán, hogy ki az a Linette Olson.

Amint meglátott, megtorpant. Kitágult szemekkel nézett rám. Mint aki nem hisz a szemének. Láttam, hogy a fejében egymást kergetik a gondolatok. Aztán nyelt egyet. A szemében felgyulladt a láng, amit már jól ismertem. Ökölbe szorította a kezét. Jobban elkápráztattam, mint hittem. A következő pillanatban megcsókolt. Hitetlenül pislogtam. Nem is láttam megmozdulni. A csókja követelőző és vágyakozó volt… de volt benne valami különleges, amit még nem éltem ált. Egy pillanatra elvesztem és visszacsókoltam. Abban az egy pillanatban szálltam, repültem egy rózsaszín felhőben, aztán megerőltettem magam és mozdulatlanná dermedtem. Nem engedhettem, hogy élvezze a megaláztatásomat. A tervem az volt, hogy egy jéghideg fadarabbal fog szeretkezni, és ez elveszi majd a kedvét. Már csak saját magamnak kellett ezt betartani. De a csókjai… hihetetlenek voltak. Még senki nem csinálta ennyire jól. Pont úgy, hogy égjek a vágytól. Már majdnem hagytam a fenébe az egészet, és elengedtem magam, amikor… elengedett.
Értetlenül néztem rá, de ő nevetett.
- Nem erőszakollak meg, kiscsillag. Bár ami azt illeti, nem lenne erőszak.
- Azt ne mondd, hogy előbújt belőled az úriember, mert nem hiszem el – közöltem, megeresztve egy fagyos mosolyt.
- Nem kívánlak, ilyen egyszerű. Kielégítő válasz? – mosolygott rám. Nyeltem egyet. Na, ezt még nem mondták nekem. Végig néztem magamon. Nem voltam ronda, és láttam, hogy majd megeszi a fene. Akkor miért?
- Öltözz fel, kiábrándítóan nézel ki – közölte még gúnyosan, majd magamra hagyott. Döbbenten és sértetten meredtem utána.

Kaphatnék legalább 5 véleményt? :)