Darren vigyorogva várt a nappaliban, és meglepetten figyeltem az évszázados változásokat. A jelen határozottan jobban tetszett, csak Darren és Rick jelenléte okozott jelentős minőségromlást. Hiányzott a kandalló barátságos tüze, és a régies bútorok. Ahol a kandalló állt, most egy plazma tévé foglalt helyet egy nagy kanapéval és egy kávézó asztallal. A falak színe zöld lett, a régi fehér helyett. Sokkal élettel telibb. Kényszeredett mozdulattal vetettem le magam a kanapéra, és már meg sem lepődtem azon, hogy kint éjszaka volt, és a hold ragyogó fénye világított be az ablakon. Várakozóan tekintettem Darrenre, míg Rick kiment valamiért. Egy alélt férfival tért vissza, és a lábaim elé dobta. Döbbenten néztem fel rá, mikor rájöttem, hogy mit akar vele…
- Vacsora – vigyorgott. – Hajrá.
- Viccelsz – hüledeztem. Ezt a srácot ismertem, Eddy volt az. Ő volt az egyik gyökér, aki Lint hívta meg egy italra, amikor Darrent megismertem. Nem ölhettem meg! – Nem vagyok hajlandó bántani.
- Márpedig fogod, rád bízom Rick – mondta Darren, majd lelépett az emelet irányába.
- Azt teszed, amit mondok, vagy megetesselek?
- Papás-mamás játék? – gúnyolódtam. – Csaknem? Te vagy az anyuci? – gügyögtem idiótán röhögcsélve. Ezért az arcért megérte. Remegni kezdett a dühtől, a szemei izzani kezdtek, és vörösbe váltották át. Legalább megtudtam, hogy nekik is vörös a szemük néha. A következő pillanatban felém vetette magát, megragadta a torkomat és a falnak szorított. Túl gyors volt, még nem szoktam ehhez hozzá, még ha elméletileg erősebb is vagyok. Ijedten néztem rá, hiszen biztos voltam benne, hogy lazán meg tudna ölni.
- Most szépen azt teszed, amit mondok. Iszol abból a szerencsétlenből vagy karót nyomok a testedbe. Megígérhetem, hogy nem túl kellemes. Mit választasz?
- Milyen karó? Drága? – kérdeztem nagyot nyelve, a válasz egy hatalmas pofon volt az arcomra. Dühös lettem. Valami különös indulat kezdett elárasztani, és egyre inkább vámpírnak éreztem magam, aki kitörni készül. A szemeim kitágultak, a torkomból vészjósló morgás tört elő, a testem támadni készült. Még a hajam is lobogott a levegőben lévő feszültségtől. Rick arca elbizonytalanodott és eresztett a szorításon. Ezt a pillanatot választottam arra, hogy rávessem magam. Féktelen düh, vad indulat és vérszomj. De én nem Eddy-t akartam, hanem Ricket. Kár, hogy neki már nincsen vére.
Fájdalmat akartam neki okozni, megjelentek előttem azok a képek, amikor megalázottan sírtam miatta a szobám menedékében, vagy amikor szégyenszemre megcsalt. Csak a bosszú lebegett a szemem előtt, és ütöttem őt, ahogy csak tudtam. Fogalmam sem volt, hogy hogyan lehet megölni egy vámpírt, talán képtelen lennék rá ilyen állapotban, de nem hagytam abba. Át akartam harapni a torkát, le akartam tépni a fejét, szenvedést akartam látni a szemeiben. Megszűnt számomra az idő, néma csend vett körül, csak a morgásom hatolt néha a levegőbe. Rick torkába haraptam, mire ő felordított. Egyetlen mozdulattal letéptem a bal kezét, ami erőtlenül hullott a földre. Mozdulataim ezúttal a fejét célozták, dühödten ragadtam meg a nyakát, de a következő pillanatban valami erős belém csapódott és a falnak zuhantam.
Mikor a csapódás után kinyitottam a szemem Darren vörös tekintetével találkoztam. Villámló haraggal figyelt engem, majd felsegítette Ricket, akinek időközben visszanőtt a keze. A meglepetéstől elszállt az indulatom.
- Rick, kifelé! Arielle, még egy ilyen és megöllek!
- Nem ölnél meg – válaszoltam magabiztosan. Ebben teljesen biztos voltam. Darrent érdekelte Ariadne, és én voltam az egyetlen lehetőség. Nem veszítené el puszta indulatból vagy váratlan igazságosztásból. Valamint engem is akart, tetszettem neki. Láttam a vágyat a szemeiben, akárhányszor csak rám nézett. Ismertem a férfiakat, mindig ugyanazt akarták.
- Fogadjunk? – gúnyolódott, majd Eddyre pillantott. – Iszol vagy mi? Nem kínoz még a vérszomj? – kérdezte, mire a torkom furcsán égni kezdett. Eddig nem éreztem hasonlót. Mintha tüzes vasat nyomtak volna le a gégémen, hirtelen fuldokolni kezdtem. Úgy pattantam fel, mint egy rugó és néhány gyors lépéssel Eddy teste mellett termettem és az ajkaimat a nyakára tapasztva inni kezdtem.
Megszűnt számomra mindent, megállt az idő, nem maradt más csak a vér. Korábban undorodtam tőle, a látványát sem bírtam. Nem voltam olyan, aki elájul, ha vérző sebet lát, de mégis utáltam. Most pedig nem tudtam elképzelni ennél finomabbat. Édes volt és ínycsiklandó. Enyhített a torkom fájdalmán, és erősebbnek éreztem magam, mint valaha. Eddig talán nem is éltem. Hogyan létezhettem e nedű megízlelése nélkül?
Csak ittam és ittam… élveztem. Most még a szexnél is csodálatosabbnak hatott számomra, mennyei volt. Kiélesedtek az érzékeim, a hangok újult erővel rohantak meg, de most már tudtam kezelni, nem volt elviselhetetlen. Inkább csak fantasztikus volt. Minden csodálatos lett és a boldogság szétáradt bennem.
Aztán egyszer csak véget ért. Hiába szívtam, nem jött több csepp vér. Most vettem csak észre, hogy nem emelkedik a mellkasa, és hogy azért van ilyen csend, mert megszűnt a szíve dobogni. Kitisztult a fejem és összezavarodva néztem fel Darrenre, aki harsogva nevetett.
- Megöltem – suttogtam rekedten. Még mindig a torkomban éreztem a vér ízét, de undorodni kezdtem magamtól. Hogy tehettem? Darren nem öl meg mindenkit, akiből iszik. Akkor én miért tettem? – Jézusom… gyilkos vagyok – suttogtam, és a tenyerembe temettem az arcom. Olyan mélységes szégyen és undor támadt fel bennem kizárólag magam iránt, hogy majdnem üvölteni kezdtem. Valaki tényleg üvöltött. Rájöttem, hogy én vagyok. Mégis hangot adtam a kínomnak, örömet adtam ennek a két szemétládának.
Fantasztikus.
Gyenge vagyok. Nem tudtam semminek sem ellenállni. Nem szabadott volna megölnöm ezt a szerencsétlent. Őt talán tényleg szerető család várja otthon, ahogy engem is egykor. De én elvettem az életét, megfosztottam mindentől. Csak azért, hogy néhány percig lebegjek az öröm vad mámorában. Nem tudtam ellenállni a vére illatának.
Nem tudtam ellenállni a testem kényszerének, és gyenge pontot szolgáltattam az ellenségeimnek. Nem tudtam megállni, hogy ne üvöltsek. Ha már itt tartunk, ha nem lennék ilyen gyenge, akkor nem lennék itt.
- Befejeznéd a drámát, Ary? – kérdezte Rick visszatérve. – Mindig is hisztis voltál. Miért kell a nőknek mindenből drámát csinálni? Gyilkoltál. Na és? Ez a létezésünk rendje, az értelme. Szóval befognád végre?
Elhallgattam, és az arcomra fagyosságot erőltettem. Nem akartam, hogy valaha is még egyszer érzelmeket lássanak rajta. Nem adhattam meg nekik ezt az örömet. Talán ki kéne próbálnom színészi képességeimet.
- Igazad van, finom volt – hazudtam, és közben érzékien megnyaltam a szám szélét. Lassú mozdulattal nyaltam le az ajkamra száradt vércseppeket, és magamban jót derültem a vámpírjaim reakcióján. Rick nagyot nyelve nézett rám, Darren viszont indulatosan. Ő idősebb és tapasztaltabb volt, nem dőlt be ilyen olcsó trükköknek, nem úgy, mint Rick. De rajta is láttam a vágyat, és élveztem, hogy mennyire könnyű uralkodni a férfiakon. Szánalmasan ösztönlények.
- Még mindig szomjas vagyok – kaptam megjátszott ijedtséggel a torkomhoz, mire Rick már fel is pattant. Tudtam, hogy mi ez a váratlan igyekezet. Gyűlölt ő mindenkit, de vágyott rám. Sokkal szebb voltam, mint néhány éve, és sokkal inkább nő voltam, mint akkor. Rick pedig már régen szexelt, ez nagyon látszott rajta. Mármint úgy, hogy a nő is akarta, a megerőszakolásomat most nem számítanám bele. Azt akarta, hogy én is akarjam. De azt várhatja. Előbb tépem szét a szerszámát, minthogy magamba eresszem. De ezt neki nem kell tudnia.
- Hozok valakit – indult el Rick az ajtó felé.
- De ha lehet, Arielle, most ne öld meg, elég, ha iszol belőle - nézett rám gunyorosan Darren. Ő átlátott rajtam, tudta, hogy még mindig bánt, amit tettem. Ő kiismert. Rick pedig túl idióta volt ahhoz, hogy bármire is rájöjjön. Nála a testéből áradó erotika nem párosult egy csepp ésszel sem.
Kettesben maradtam Darrennel, nem vette le rólam a szemét. Gyanakodva méregetett, én pedig buján pislogtam felé. Nem is sejtettem, hogy jobban hasonlítok most Ariadnéra, mint eddig bármikor. De volt valami a tekintetében, amit nem tudtam hova betudni. De aztán nem is érdekelt. Úgy döntöttem, hogy megyek és lepihenek.
- Megyek… alszom egy kicsit – szólaltam meg végül, mire nevetni kezdett.
- A vámpírok nem alszanak, drágám – gúnyolódott.
- Az érdekes, mert mielőtt vacsorázni hívtatok is aludtam – válaszoltam gúnyosan. Ezek szerint különlegesebb a fajtám, mint hittem. Talán, mert Ariadne félig vámpír volt, és félig ember. Talán így a vérszeretőkben is maradt egy kis emberi mivolt.
- Menj – felelte hümmögve, és leült a kanapéra. Kárörvendően indultam lepihenni, aztán rájöttem, hogy egy újabb tekintetben sebezhető lettem. Álmomban védtelen vagyok, ők pedig soha nem alszanak. Náluk az előny.
Ébren forgolódtam, és a lehetőségeimen gondolkoztam. Időközben megtanultam, hogy hogyan lehet elfeledtetni az emberekkel dolgokat, és hogyan lehet begyógyítani a sérüléseiket. Rick remek tanárnak bizonyult. Mégsem akartam itt maradni. Egyelőre óvakodtak tőlem, hiszen Ricket majdnem elintéztem. Talán attól félnek, hogy még Darrennel is elbánhatnék. Nem maradhattam itt. De vajon, ha elmegyek, mennyi idő, míg megtalálnak? Talán csak Nate segíthetne. Megkereshetném. Csak nem tudom, hogy hogyan. És hol. Bármennyire is utáltam most, csak ő védhetne meg Darrentől. Hiszen köztük van valami különös kapocs, még ha Nate nincs is jóban velük. De hogyan szökhetnék el innen? Mindkettőjük ellen nincs esélyem, és Darren ellen sem. Meg kell várnom, amíg kettesben lehetek a drága exemmel, őt könnyebben hatástalaníthatnám. Lehet, hogy meg kéne ölnöm. De épp elég volt nekem Eddy meggyilkolása, nem akartam még egyszer életet kioltani.
A várva várt nap egy teljes hét múlva érkezett el, addig pedig betekinthettem Ariadne titkos emlékeibe. Egyetlen egy percig sem unatkoztam, a szökésemet pedig gondosan megterveztem. Elszántság uralkodott el rajtam, és úgy éreztem, hogy semmi és senki nem állhat az utamba.
Szabad akartam lenni.
- Vacsora – vigyorgott. – Hajrá.
- Viccelsz – hüledeztem. Ezt a srácot ismertem, Eddy volt az. Ő volt az egyik gyökér, aki Lint hívta meg egy italra, amikor Darrent megismertem. Nem ölhettem meg! – Nem vagyok hajlandó bántani.
- Márpedig fogod, rád bízom Rick – mondta Darren, majd lelépett az emelet irányába.
- Azt teszed, amit mondok, vagy megetesselek?
- Papás-mamás játék? – gúnyolódtam. – Csaknem? Te vagy az anyuci? – gügyögtem idiótán röhögcsélve. Ezért az arcért megérte. Remegni kezdett a dühtől, a szemei izzani kezdtek, és vörösbe váltották át. Legalább megtudtam, hogy nekik is vörös a szemük néha. A következő pillanatban felém vetette magát, megragadta a torkomat és a falnak szorított. Túl gyors volt, még nem szoktam ehhez hozzá, még ha elméletileg erősebb is vagyok. Ijedten néztem rá, hiszen biztos voltam benne, hogy lazán meg tudna ölni.
- Most szépen azt teszed, amit mondok. Iszol abból a szerencsétlenből vagy karót nyomok a testedbe. Megígérhetem, hogy nem túl kellemes. Mit választasz?
- Milyen karó? Drága? – kérdeztem nagyot nyelve, a válasz egy hatalmas pofon volt az arcomra. Dühös lettem. Valami különös indulat kezdett elárasztani, és egyre inkább vámpírnak éreztem magam, aki kitörni készül. A szemeim kitágultak, a torkomból vészjósló morgás tört elő, a testem támadni készült. Még a hajam is lobogott a levegőben lévő feszültségtől. Rick arca elbizonytalanodott és eresztett a szorításon. Ezt a pillanatot választottam arra, hogy rávessem magam. Féktelen düh, vad indulat és vérszomj. De én nem Eddy-t akartam, hanem Ricket. Kár, hogy neki már nincsen vére.
Fájdalmat akartam neki okozni, megjelentek előttem azok a képek, amikor megalázottan sírtam miatta a szobám menedékében, vagy amikor szégyenszemre megcsalt. Csak a bosszú lebegett a szemem előtt, és ütöttem őt, ahogy csak tudtam. Fogalmam sem volt, hogy hogyan lehet megölni egy vámpírt, talán képtelen lennék rá ilyen állapotban, de nem hagytam abba. Át akartam harapni a torkát, le akartam tépni a fejét, szenvedést akartam látni a szemeiben. Megszűnt számomra az idő, néma csend vett körül, csak a morgásom hatolt néha a levegőbe. Rick torkába haraptam, mire ő felordított. Egyetlen mozdulattal letéptem a bal kezét, ami erőtlenül hullott a földre. Mozdulataim ezúttal a fejét célozták, dühödten ragadtam meg a nyakát, de a következő pillanatban valami erős belém csapódott és a falnak zuhantam.
Mikor a csapódás után kinyitottam a szemem Darren vörös tekintetével találkoztam. Villámló haraggal figyelt engem, majd felsegítette Ricket, akinek időközben visszanőtt a keze. A meglepetéstől elszállt az indulatom.
- Rick, kifelé! Arielle, még egy ilyen és megöllek!
- Nem ölnél meg – válaszoltam magabiztosan. Ebben teljesen biztos voltam. Darrent érdekelte Ariadne, és én voltam az egyetlen lehetőség. Nem veszítené el puszta indulatból vagy váratlan igazságosztásból. Valamint engem is akart, tetszettem neki. Láttam a vágyat a szemeiben, akárhányszor csak rám nézett. Ismertem a férfiakat, mindig ugyanazt akarták.
- Fogadjunk? – gúnyolódott, majd Eddyre pillantott. – Iszol vagy mi? Nem kínoz még a vérszomj? – kérdezte, mire a torkom furcsán égni kezdett. Eddig nem éreztem hasonlót. Mintha tüzes vasat nyomtak volna le a gégémen, hirtelen fuldokolni kezdtem. Úgy pattantam fel, mint egy rugó és néhány gyors lépéssel Eddy teste mellett termettem és az ajkaimat a nyakára tapasztva inni kezdtem.
Megszűnt számomra mindent, megállt az idő, nem maradt más csak a vér. Korábban undorodtam tőle, a látványát sem bírtam. Nem voltam olyan, aki elájul, ha vérző sebet lát, de mégis utáltam. Most pedig nem tudtam elképzelni ennél finomabbat. Édes volt és ínycsiklandó. Enyhített a torkom fájdalmán, és erősebbnek éreztem magam, mint valaha. Eddig talán nem is éltem. Hogyan létezhettem e nedű megízlelése nélkül?
Csak ittam és ittam… élveztem. Most még a szexnél is csodálatosabbnak hatott számomra, mennyei volt. Kiélesedtek az érzékeim, a hangok újult erővel rohantak meg, de most már tudtam kezelni, nem volt elviselhetetlen. Inkább csak fantasztikus volt. Minden csodálatos lett és a boldogság szétáradt bennem.
Aztán egyszer csak véget ért. Hiába szívtam, nem jött több csepp vér. Most vettem csak észre, hogy nem emelkedik a mellkasa, és hogy azért van ilyen csend, mert megszűnt a szíve dobogni. Kitisztult a fejem és összezavarodva néztem fel Darrenre, aki harsogva nevetett.
- Megöltem – suttogtam rekedten. Még mindig a torkomban éreztem a vér ízét, de undorodni kezdtem magamtól. Hogy tehettem? Darren nem öl meg mindenkit, akiből iszik. Akkor én miért tettem? – Jézusom… gyilkos vagyok – suttogtam, és a tenyerembe temettem az arcom. Olyan mélységes szégyen és undor támadt fel bennem kizárólag magam iránt, hogy majdnem üvölteni kezdtem. Valaki tényleg üvöltött. Rájöttem, hogy én vagyok. Mégis hangot adtam a kínomnak, örömet adtam ennek a két szemétládának.
Fantasztikus.
Gyenge vagyok. Nem tudtam semminek sem ellenállni. Nem szabadott volna megölnöm ezt a szerencsétlent. Őt talán tényleg szerető család várja otthon, ahogy engem is egykor. De én elvettem az életét, megfosztottam mindentől. Csak azért, hogy néhány percig lebegjek az öröm vad mámorában. Nem tudtam ellenállni a vére illatának.
Nem tudtam ellenállni a testem kényszerének, és gyenge pontot szolgáltattam az ellenségeimnek. Nem tudtam megállni, hogy ne üvöltsek. Ha már itt tartunk, ha nem lennék ilyen gyenge, akkor nem lennék itt.
- Befejeznéd a drámát, Ary? – kérdezte Rick visszatérve. – Mindig is hisztis voltál. Miért kell a nőknek mindenből drámát csinálni? Gyilkoltál. Na és? Ez a létezésünk rendje, az értelme. Szóval befognád végre?
Elhallgattam, és az arcomra fagyosságot erőltettem. Nem akartam, hogy valaha is még egyszer érzelmeket lássanak rajta. Nem adhattam meg nekik ezt az örömet. Talán ki kéne próbálnom színészi képességeimet.
- Igazad van, finom volt – hazudtam, és közben érzékien megnyaltam a szám szélét. Lassú mozdulattal nyaltam le az ajkamra száradt vércseppeket, és magamban jót derültem a vámpírjaim reakcióján. Rick nagyot nyelve nézett rám, Darren viszont indulatosan. Ő idősebb és tapasztaltabb volt, nem dőlt be ilyen olcsó trükköknek, nem úgy, mint Rick. De rajta is láttam a vágyat, és élveztem, hogy mennyire könnyű uralkodni a férfiakon. Szánalmasan ösztönlények.
- Még mindig szomjas vagyok – kaptam megjátszott ijedtséggel a torkomhoz, mire Rick már fel is pattant. Tudtam, hogy mi ez a váratlan igyekezet. Gyűlölt ő mindenkit, de vágyott rám. Sokkal szebb voltam, mint néhány éve, és sokkal inkább nő voltam, mint akkor. Rick pedig már régen szexelt, ez nagyon látszott rajta. Mármint úgy, hogy a nő is akarta, a megerőszakolásomat most nem számítanám bele. Azt akarta, hogy én is akarjam. De azt várhatja. Előbb tépem szét a szerszámát, minthogy magamba eresszem. De ezt neki nem kell tudnia.
- Hozok valakit – indult el Rick az ajtó felé.
- De ha lehet, Arielle, most ne öld meg, elég, ha iszol belőle - nézett rám gunyorosan Darren. Ő átlátott rajtam, tudta, hogy még mindig bánt, amit tettem. Ő kiismert. Rick pedig túl idióta volt ahhoz, hogy bármire is rájöjjön. Nála a testéből áradó erotika nem párosult egy csepp ésszel sem.
Kettesben maradtam Darrennel, nem vette le rólam a szemét. Gyanakodva méregetett, én pedig buján pislogtam felé. Nem is sejtettem, hogy jobban hasonlítok most Ariadnéra, mint eddig bármikor. De volt valami a tekintetében, amit nem tudtam hova betudni. De aztán nem is érdekelt. Úgy döntöttem, hogy megyek és lepihenek.
- Megyek… alszom egy kicsit – szólaltam meg végül, mire nevetni kezdett.
- A vámpírok nem alszanak, drágám – gúnyolódott.
- Az érdekes, mert mielőtt vacsorázni hívtatok is aludtam – válaszoltam gúnyosan. Ezek szerint különlegesebb a fajtám, mint hittem. Talán, mert Ariadne félig vámpír volt, és félig ember. Talán így a vérszeretőkben is maradt egy kis emberi mivolt.
- Menj – felelte hümmögve, és leült a kanapéra. Kárörvendően indultam lepihenni, aztán rájöttem, hogy egy újabb tekintetben sebezhető lettem. Álmomban védtelen vagyok, ők pedig soha nem alszanak. Náluk az előny.
Ébren forgolódtam, és a lehetőségeimen gondolkoztam. Időközben megtanultam, hogy hogyan lehet elfeledtetni az emberekkel dolgokat, és hogyan lehet begyógyítani a sérüléseiket. Rick remek tanárnak bizonyult. Mégsem akartam itt maradni. Egyelőre óvakodtak tőlem, hiszen Ricket majdnem elintéztem. Talán attól félnek, hogy még Darrennel is elbánhatnék. Nem maradhattam itt. De vajon, ha elmegyek, mennyi idő, míg megtalálnak? Talán csak Nate segíthetne. Megkereshetném. Csak nem tudom, hogy hogyan. És hol. Bármennyire is utáltam most, csak ő védhetne meg Darrentől. Hiszen köztük van valami különös kapocs, még ha Nate nincs is jóban velük. De hogyan szökhetnék el innen? Mindkettőjük ellen nincs esélyem, és Darren ellen sem. Meg kell várnom, amíg kettesben lehetek a drága exemmel, őt könnyebben hatástalaníthatnám. Lehet, hogy meg kéne ölnöm. De épp elég volt nekem Eddy meggyilkolása, nem akartam még egyszer életet kioltani.
A várva várt nap egy teljes hét múlva érkezett el, addig pedig betekinthettem Ariadne titkos emlékeibe. Egyetlen egy percig sem unatkoztam, a szökésemet pedig gondosan megterveztem. Elszántság uralkodott el rajtam, és úgy éreztem, hogy semmi és senki nem állhat az utamba.
Szabad akartam lenni.
ll
VálaszTörlés